Nem értem, miért olyan fontos, hogy ezt tudja. Miért számít neki ennyire? Soha nem foglalkoztatta a magánéletem. Miért akarja ilyen hirtelen megtudni? Temérdek kérdés fogalmazódott meg bennem, de egyiket sem láttam helyesnek feltenni. Teljesen összezavar a viselkedése. Nem értem az egészet.
-Most sem figyelsz rám, bassza meg!
Elkapta a kezem, erősen megszorította, majd rángatni kezdett. Ekkor kaptam észbe, mégis mit művel.
-Eressz el!- rivalltam rá -Ez fáj, azonnal engedj el! Mégis mit képzelsz?- kibontottam karmai közül fájó kezem, majd azzal a lendülettel egy pofont is kapott tőlem.
Pirosló arcához emelte kezét. A düh elöntötte az elméjét. Égő szemekkel pillantott rám, hirtelen magához rántott, majd vadul az ajkamra tapadt. A számra nyomta az övéit. Fájt, de nem a csókja, hanem a szívem. Erre vártam már mióta, de hogy így történjen meg az első csókunk azt nem így gondoltam. Ismét pofonnal ajándékoztam. Eleredtek a könnyeim.
-Miért? Miért zavar ennyire hogy boldog vagyok?
-Mert tudom hogy nem vagy az!
-Ne kiabálj velem! Semmi okod rá! Válaszolj inkább.
-Ahj..SooMin, te a múltban akarsz élni, nem látod az előtted álló boldogságot.
Hogy mi van? Nekem akar prédikálni a boldogságról, nekem akarja megmondani mit teszek az életemmel? Leesett az állam. Ez mind nem lenne, ha nem így viselkedett volna velem, nem a múltba menekülnék. Nem csak az elmúlt nap veszekedéseiről beszélek, hanem arról amióta ismerjük egymást. Mindig is szerettem, de sosem viszonozta a közeledésemet, megelégeltem. Nem vitatkozok vele többet. Felálltam, és elindultam a lépcső felé. Majd hirtelen megálltam, gondolkodtam vajon megkérdezzem e de nem tudtam mit fog válaszolni, muszáj lesz pedig.
-Csak egy utolsó kérdés. Mi a frászért írtál nekem olyan üzeneteket, ha nem érdekellek?
-Mi van? Miről beszélsz?
-Hahaha..- nevettem fel hangosan - Hogy is mondtad?- vettem viccesre ezt az egészet -Ja igen, nem tudod mi lenne veled nélkülem..
Zavarba jött. Nem válaszolt, még meg sem próbálta. Leült az egyik fotelba és csak bámult maga elé.
-Meguntam, elegem volt belőled.- ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetésünket.
Bezárkóztam a szobába. Egyedül voltam, HyunJi biztosan a tengerparton van a srácokkal. Első utam a fürdőszobába vezetett, levetkőztem, HanByul ruháit a mosógépbe raktam én pedig beültem a kádba. Ahogy a gőz a plafon felé szállt, úgy szállt ki az én fejemből is Changjo és az előbbi balhénk. Azt hiszem végre képes vagyok elengedni, hiszen újra itt van Han, akit mindig is szerettem és végre boldog leszek újra. Gyorsan megtörölköztem, felvettem egy kis toppot egy hozzáillő, alig takaró rövidnadrágot, majd kiszaladtam a fürdőből és szó szerint belerepültem az ágyamba. A telefonomért nyúltam hogy sms-t írjak HanByulnak. Vártam, hogy rezegjen a mobilom, de egy óra múlva sem jelezte, hogy üzenetem érkezett. Nem tudom mi lehet vele. Talán fel kéne hívnom? Vagy mégsem? Áá..Nem tudom. A rohadt életbe, felhívom!
Kicseng..
-Igen?
Fáradt volt a hangja, de mégis valami izgatottságot éreztem.
-Szia, én vagyok. Csak gondoltam szólok, hogy haza értem, mert nem írtál az üzenetemre.
-Bocsi nem vettem észre.
-Nem baj. Öhm..arra gondoltam, esetleg találkozhatnánk, persze ha te is szeretnél.
Kínos csend.
-Fúú öö hát most nem igazán jó, de majd hívlak hogyha lesz időm rendben?
-Persze. Akkor szia.
-Szia.
Mégis mire véljem a viselkedését? Biztosan fáradt, hiszen már lassan 6 óra és mi elég keveset aludtunk. Ennem is kellene valamit, aztán lehet lassan le is fekszek aludni. Komótosan felültem az ágyba majd miután megbizonyosodtam róla, hogy már nem szédülök a hirtelen hely változtatástól felálltam és lesétáltam a konyhába. Ismét egyedül voltam. Az ablakból láttam, ahogy a többiek kint ülnek egy hatalmas tűz mellett.
-Gyere te is.
Megugrottam a hirtelen jött mély hangtól.
-Minsoo, megijesztettél.
-Ne haragudj.- vakarta meg tarkóját. -Nem kell egyedül lenned. Nem haragszunk rád, csak féltünk, hogy esetleg valami bajod esik.
-Annyira sajnálom, nem gondoltam végig ezt az egészet, szólnom kellett volna. Bocsássatok meg.
-Nincs semmi baj, de HyunJival is beszéld meg most, hogy mind a ketten megnyugodtatok.
Rámosolyogtam, majd miután elkészítettem a szendvicsemet kimentem C.A.P-pel együtt a partra. Kicsit feszengve de leültem a többiekhez. Mindenki engem nézett.
-Ahj.. Jól van, sajnálom, hülye voltam hogy nem szóltam.
-Fogjuk fel úgy, hogy elnézzük neked, de ha még egyszer előfordul egy ilyen, tuti kitekerem a nyakad!
Rögtön barátnőm karjaiba ugrottam. Hangosan nevettünk mindannyian.
Fél óra múlva már a tűz mellett ültünk és énekelgettünk. Nagyon jól éreztem magam. Néha Changjora néztem, mindig találkozott a tekintetünk. A szemében megbánást és sajnálatot láttam. Zavarba hoz a pillantása, eszembe juttatja a csókot, amit álmomban éreztem. Bárcsak érezhetném még méz édes ajkait az enyémen...
