9.fejezet

Miket beszélek? Még hogy ajkait az enyémhez érintse. Komolyan mondom, nem vagyok normális. A sós levegő vagy az álmosság az agyamra mehetett. Igazából, ha belegondolok ebbe az egészbe, reményt érzek. Nem tudom mi lenne a jobb. Le kell állnom, már így is zsibbad az agyam. És mielőtt még valaki azt mondaná hogy nekem nincs is, igen is van, csak elég ritkán használom. Halvány mosoly jelent meg az arcomon amit a mellettem ülök is észre vettek.
- Hát te meg mit mosolyogsz?
- Szívtál valamit?
- És nem adtál? - szólalt meg Ricky utoljára, mire mindannyian gyilkos pillantást vettetünk a fülét farkát behúzó fiúra. - Bocsánat, egy szót se szóltam.
- Mi is így gondoltunk. - szóltam a többiek nevében is.
- Na és mit tervezünk holnapra? - vetette fel a kérdést L.Joe. Ötletem se volt, és ahogy a többiekre néztem nekik se.
- Menjünk moziba! - dobta fel ezt a lehetőséget Chunji.
- És mégis mit nézünk? - így Niel. Ránéztem Hyunra, majd Rickyre és mintha egymás gondolataiban olvastunk volna, felcsillant a szemünk és egyszerre pattantunk fel.
- Nem, nem nézünk béna mesefilmet. - dörrent ránk Chanjgo. Mind a hárman egyszerre ültünk vissza a helyünkre. Magunk előtt karba tettük a kezünket és úgy duzzogtunk. - Pufoghattok, az sem érdekel.
- Bunkó.
- Mit mondtál?
- Ki? Én? - vágtam ártatlan arcot. - Semmit. Szerintem csak cseng a füled.
Megrántotta a vállát, mint akit nem is érdekelne, de legbelül tudtam, hogy majd' felrobban.

Hosszú idő óta csak a veszekedés ment, hogy mit nézzünk, míg végül Minsoo eldöntötte a vitánkat. - Majd holnap eldöntjük, kinek mihez lesz kedve. Mindannyian csendbe maradtunk. Ez már előbb is eszébe juthatott volna valakinek. Ahogy látom ezzel nem csak én vagyok így. Ricky felugrott mellettem és egészen a házig futott. A konyhába világos lett, majd néhány perc múlva újra sötét. Nyílt az ajtó és a fiú egy tálcával, azon nyolc pohárral és két üveg pezsgővel tért vissza. - Mivel van egy zseni közöttünk, mélyen tisztelt Bang Minsoo, aki sikeres vezérhez méltón lerendezett egy kisebb problémát - tartott egy kis hatás szünetet - innunk kell a tiszteletére, én azt mondom. Mindenki a másikat bámulta miután leesett a mi kis móka mesterünk beszédének értelme, a földön fetrengve próbáltuk a könnyeinket törölgetni. Ricky értetlen fejjel bámulta a történteket. - Mi van már? Tök komolyan mondtam. - fintorgott a kis fekete, de sokáig ő sem bírta, így csatlakozott hozzánk. A hangos sikoly ami unniemból és belőlem tört ki még tett egy lapáttal rá. A srácok alig bírtak visszamászni ülőhelyzetük be. - Lányok, pedig még nem is ittatok.

Néhány pohár után már úgy gondoltam, minden jöhet, legyőzhetetlen vagyok. A fiúk táncoltak, de a sör, amit a két üveg pezsgő után inni kezdtek, a kezükben maradt, féltették, mint a legdrágább kincsüket. Mindenki nagyon jól érezte magát. Természetesen én se hagyhattam ki a táncot, benne volt a ritmus a lábamban. Sajnos vagy nem sajnos nem szeretem az értelmetlen tucc tucc zenét, sokkal jobban felengedek egy mulatósra vagy hasonlóra. Szerencsémre táncpartnereimnek oly'mindegy milyen zene szól, mindegyikre jól mozognak. Szememmel elveszett barátnőm után kutattam de sehol nem láttam, ahogy Nielt se. Furcsák, nagyon nagyon furcsák, de a mostani helyzetemben nem igazán tudott foglalkoztatni. Nem tudtam gondolkodni sem, egyszerűen csak voltam. Mint valami agyatlan zombi. A testem magától mozgott, teljesen átadtam magam a jó érzésnek. Szárnyaltam. Szó szerint. Álljunk csak meg! Mi a fene folyik itt? A zene egyre halkabb lett, és egyre távolabb kerültem a háztól is.
- Egy angyal lettem. - nevettem magamon. Komolyan, mintha szívtam volna, pedig nem.
- Persze angyalkám. - hallottam a férfi hangot, majd megfogta a derekam és leemelt a válláról.
Csalódott voltam, vissza akartam menni a magasba.
- Emelj még fel. Kééérleeek! - ugortam a nyakába. Annyira bódító illata volt, teljesen elvette az eszem, mint ahogy mindig is, ha a közelemben megéreztem az illatát. Erőt vettem magamon és lemásztam róla miután nem teljesítette a kérésemet. Hátat fordítottam és elindultam a vele ellentétes irányba. Riszáltam ahogy csak tudtam. Azt akartam kövessen.
- Most mégis hova mész?
- Keresek valakit aki majd felemel, ha már te nem teszed. - hátra fordultam és rákacsintottam.
Elértem amit akartam. Mint valami fél isten úgy sétált felém. A legszívesebben neki estem volna, de kíváncsi voltam mit tesz magától. Egészen közel lépett hozzám, a lehelete perzselte a bőrömet. Mintha az elmém teljesen kitisztult volna, mintha egy korty alkoholt nem ittam volna. Tudtam ki áll előttem, és cseppet sem bántam, sőt örültem neki. A szívem nagyokat dobbant. Féltem, hogy akár meghallja. Felemeltem a kezem és az arca felé nyúltam. Egy pillanatra megálltam, haboztam. Úgy éreztem magam mint egy tízen éves, aki először találkozik a szerelemmel. Nagyra nyílt szemei elködösültek, ilyennek még sosem láttam. Közelebb vittem a kezem, de még mindig nem érintettem meg. Aztán mutatóujjammal megérintettem a homlokát. Mintha attól félnék, hogy ha hozzá érek kipukkad mint egy buborék. Ujjamat végig húztam először a szemöldökén aztán a szemén, mire automatikusan lehunyta azt. Milyen hosszú a szempillája.- csodálkoztam magamban. Járomcsontján álltam meg egy pillanatra, nem mertem a szemébe nézni, tudtam hogy elveszek a tekintetében. Már égetett a pillantásaival, a vágy tűzével. Ráemeltem a szememet. Féltem, hogy messzire mentem. Sötét szemében elveszettnek éreztem magam. Bódultan engedtem, hogy magához húzza a kezemet, és az arcát a tenyerembe fektesse. Egészen más élmény volt így megérinteni, hogy tudtam, nem bánja. Úgy éreztem, ő érint meg engem, és nem fordítva. Kis időre lehunyta a szemét, oda fordította a fejét a tenyeremhez, mélyen beszívta a bőröm illatát, és puha csókot lehelt bele. A lélegzetem elakadt, a vérem izzani kezdett akár egy kitörésre váró vulkán lávája. Az összes az arcomba tódult. Azt hittem most rögtön lángra lobbanok. Csak pislogni tudtam. Még mindig a kezemet fogva végre rám nézett. Lassan közeledni kezdett felém. A szívverésem ismét megduplázódott, ha ez lehetséges. Kemény férfias, mégis puha, meleg ajkai az enyémhez értek. Engedtem az érzésnek és lehunytam a pilláimat. Tényleg olyan a csókja mint az álmomban. Finom, amivel nem tudok betelni. Még akartam. Oxigén hiányunk miatt kénytelenek voltunk elválni egymástól, de nem engedett el teljesen. Karjaival végig simított a hátamon, hogy megpihentesse azokat a derekamnál. Így tartott míg rendeztük a légvételünket. Mélyen egymás szemébe vesztünk. Nem tudom eddig hogy bírhattam ki éltető csókja nélkül.
- Már olyan rég vártam...
- Nem kell mondanod semmit, egyenlőre nem. - sejtettem mit akar mondani. De nem akarok semmit sem elsietni.
Órákig tudtam volna így állni. Ami a leginkább zavart, az az hogy mindvégig igaza volt. Tényleg a múltban élek, mert félek az újtól, hogy megint ugyanaz fog történni mint akkor. Most esélyt adok annak, hogy újra kezdtem, és felejteni tudjak. Valahol a szívem legmélyén érzem hogy ő az igazi, de ehhez bizonyítania is kell.
Lassan elengedett, de az ujjainkat összekulcsoltuk. Magával húzott, de ha nem is így tett volna, akkor is követem. A sziklás részhez vezetett, ahol annyira megbántott. Keserű mosoly jelent meg az arcomon, az ujjaim megfeszültek az övéi között. Megállt és rám nézett. Bocsánatkérően rám mosolygott, hirtelen magához húzott. Most bocsátottam meg neki igazán. Nem kellettek hozzá szavak, elég volt egy ölelés. Hosszas ölelés után elengedett. Lassan megfordult, és az egyik nagyobb sziklához lépett, majd a tövéhez ült. Mint egy szobor, csak álltam egy helybe, nem tudtam mit csináljak, komolyan zavarban voltam. Ezt az énemet nem is ismertem, vagy csak túl régen voltam ennyire tudatomon kívül. Elvette az eszem a csókjával.
- SooMin! Gyere már!
A hangjára magamhoz tértem. Félve tettem meg a hozzá vezető utat. De hogy mitől féltem azt magam sem tudom. Közvetlen mellette álltam meg. Most mellé kéne ülnöm? Mióta lettem ennyire hülye? Látta rajtam a döntésképtelenséget, szerencsémre ő tudta mit kellene tennem. Megragadta a karomat, maga elé vezetett, és leültetett a lába közé. Elsőre elpirultam, de aztán ahogy hátulról magához húzott és a kezeit az ölembe pihentette megnyugtatott a biztonság érzete. A fejemet a nyakhajlatába fektettem. Mennyire jó illata van. A hajamba csókolt.
Ott ültem az ölelésében, a holdfényben és a tengert bámultuk. Néha-néha megpuszilta az arcomat, amitől a szunnyadó pillangók szélvihart kevertek miután mély álmukból felébredtek.
Örökké így maradnék, Changjo ölelésében.

8.fejezet

Nem értem, miért olyan fontos, hogy ezt tudja. Miért számít neki ennyire? Soha nem foglalkoztatta a magánéletem. Miért akarja ilyen hirtelen megtudni? Temérdek kérdés fogalmazódott meg bennem, de egyiket sem láttam helyesnek feltenni. Teljesen összezavar a viselkedése. Nem értem az egészet.

-Most sem figyelsz rám, bassza meg!

Elkapta a kezem, erősen megszorította, majd rángatni kezdett. Ekkor kaptam észbe, mégis mit művel.

-Eressz el!- rivalltam rá -Ez fáj, azonnal engedj el! Mégis mit képzelsz?- kibontottam karmai közül fájó kezem, majd azzal a lendülettel egy pofont is kapott tőlem.

Pirosló arcához emelte kezét. A düh elöntötte az elméjét. Égő szemekkel pillantott rám, hirtelen magához rántott, majd vadul az ajkamra tapadt. A számra nyomta az övéit. Fájt, de nem a csókja, hanem a szívem. Erre vártam már mióta, de hogy így történjen meg az első csókunk azt nem így gondoltam. Ismét pofonnal ajándékoztam. Eleredtek a könnyeim.

-Miért? Miért zavar ennyire hogy boldog vagyok?
-Mert tudom hogy nem vagy az!
-Ne kiabálj velem! Semmi okod rá! Válaszolj inkább.
-Ahj..SooMin, te a múltban akarsz élni, nem látod az előtted álló boldogságot.

Hogy mi van? Nekem akar prédikálni a boldogságról, nekem akarja megmondani mit teszek az életemmel? Leesett az állam. Ez mind nem lenne, ha nem így viselkedett volna velem, nem a múltba menekülnék. Nem csak az elmúlt nap veszekedéseiről beszélek, hanem arról amióta ismerjük egymást. Mindig is szerettem, de sosem viszonozta a közeledésemet, megelégeltem. Nem vitatkozok vele többet. Felálltam, és elindultam a lépcső felé. Majd hirtelen megálltam, gondolkodtam vajon megkérdezzem e de nem tudtam mit fog válaszolni, muszáj lesz pedig.

-Csak egy utolsó kérdés. Mi a frászért írtál nekem olyan üzeneteket, ha nem érdekellek?
-Mi van? Miről beszélsz?
-Hahaha..- nevettem fel hangosan - Hogy is mondtad?- vettem viccesre ezt az egészet -Ja igen, nem tudod mi lenne veled nélkülem..

Zavarba jött. Nem válaszolt, még meg sem próbálta. Leült az egyik fotelba és csak bámult maga elé.

-Meguntam, elegem volt belőled.- ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetésünket.

Bezárkóztam a szobába. Egyedül voltam, HyunJi biztosan a tengerparton van a srácokkal. Első utam a fürdőszobába vezetett, levetkőztem, HanByul ruháit a mosógépbe raktam én pedig beültem a kádba. Ahogy a gőz a plafon felé szállt, úgy szállt ki az én fejemből is Changjo és az előbbi balhénk. Azt hiszem végre képes vagyok elengedni, hiszen újra itt van Han, akit mindig is szerettem és végre boldog leszek újra. Gyorsan megtörölköztem, felvettem egy kis toppot egy hozzáillő, alig takaró rövidnadrágot, majd kiszaladtam a fürdőből és szó szerint belerepültem az ágyamba. A telefonomért nyúltam hogy sms-t írjak HanByulnak. Vártam, hogy rezegjen a mobilom, de egy óra múlva sem jelezte, hogy üzenetem érkezett. Nem tudom mi lehet vele. Talán fel kéne hívnom? Vagy mégsem? Áá..Nem tudom. A rohadt életbe, felhívom!

Kicseng..
-Igen?
Fáradt volt a hangja, de mégis valami izgatottságot éreztem.
-Szia, én vagyok. Csak gondoltam szólok, hogy haza értem, mert nem írtál az üzenetemre.
-Bocsi nem vettem észre.
-Nem baj. Öhm..arra gondoltam, esetleg találkozhatnánk, persze ha te is szeretnél.
Kínos csend.
-Fúú öö hát most nem igazán jó, de majd hívlak hogyha lesz időm rendben?
-Persze. Akkor szia.
-Szia.

Mégis mire véljem a viselkedését? Biztosan fáradt, hiszen már lassan 6 óra és mi elég keveset aludtunk. Ennem is kellene valamit, aztán lehet lassan le is fekszek aludni. Komótosan felültem az ágyba majd miután megbizonyosodtam róla, hogy már nem szédülök a hirtelen hely változtatástól felálltam és lesétáltam a konyhába. Ismét egyedül voltam. Az ablakból láttam, ahogy a többiek kint ülnek egy hatalmas tűz mellett.

-Gyere te is.
Megugrottam a hirtelen jött mély hangtól.
-Minsoo, megijesztettél.
-Ne haragudj.- vakarta meg tarkóját. -Nem kell egyedül lenned. Nem haragszunk rád, csak féltünk, hogy esetleg valami bajod esik.
-Annyira sajnálom, nem gondoltam végig ezt az egészet, szólnom kellett volna. Bocsássatok meg.
-Nincs semmi baj, de HyunJival is beszéld meg most, hogy mind a ketten megnyugodtatok.

Rámosolyogtam, majd miután elkészítettem a szendvicsemet kimentem C.A.P-pel együtt a partra. Kicsit feszengve de leültem a többiekhez. Mindenki engem nézett.
-Ahj.. Jól van, sajnálom, hülye voltam hogy nem szóltam.
-Fogjuk fel úgy, hogy elnézzük neked, de ha még egyszer előfordul egy ilyen, tuti kitekerem a nyakad!
Rögtön barátnőm karjaiba ugrottam. Hangosan nevettünk mindannyian.

Fél óra múlva már a tűz mellett ültünk és énekelgettünk. Nagyon jól éreztem magam. Néha Changjora néztem, mindig találkozott a tekintetünk. A szemében megbánást és sajnálatot láttam. Zavarba hoz a pillantása, eszembe juttatja a csókot, amit álmomban éreztem. Bárcsak érezhetném még méz édes ajkait az enyémen...

7.fejezet

-Kérlek vigyél haza!

-Mi? De mégis minek? Baj van? 

-Nem, vagyis nem tudom. HyunJi meg fog ölni...

-Mondd már mi van! 

Sóhajtottam. Tudom hogy ki fog nevetni egy ilyen kicsinyes dolog miatt de nekem ez nagyon is baj volt. 

-HyunJinak nem szóltam, hogy lelépek és biztosan halálra izgulja magát miattam. 

Kinevetett. Megmondtam hogy ez lesz. 

-Ugyan SooMin, megérti. 

-Nem, nem fogja. 

-Na, kicsim, nem lesz semmi baj. Nem akarom hogy elmenj. 

Nem tudtam mit mondani erre, olyan aranyosan nézett. Végül beadtam a derekamat, bár legbelül tudtam, hogy életem utolsó napja következik. 

Végig simított az arcomon, majd megcsókolt. Szeretem Hanbyult, de valami nem az igazi, valami hiányzik, csak azt nem tudom, hogy mi. 

Miután elpakoltuk a konyhát azon kezdtünk tanakodni, mit csináljunk. Aztán eszembe jutott, hogy reggel Han megemlítette, hogy sétálhatnánk. Remek ötletnek találtam, hiszen gyönyörű az idő. Megosztottam az ötletemet és gyorsan rendbe szedtük magunkat. 

Durván fél óra alatt elviselhetővé varázsoltam magam. A bejárati ajtóhoz szaladtam, kinyitottam és mintha megvakultam volna, olyan erősen világított a nap. 

-Erre még szükséged lesz.

-Köszönöm.- mosolyogtam hálásan, amiért megmentette szemem világát egy napszemüveggel. 

-Basszus majdnem elfelejtettem a telefonomat.- gyorsan visszaszaladtam a mobilomért. Feloldottam a billentyűzárat, hogy kitöröljem az értesítéseket, de előtte megnéztem, kik kerestek. Néhány nem fogadott hívás Chunjitól és C.A.P-től, a többi Hyuntól. Gyorsan végig futottam az sms-eken, de ezek nem HyunJitól jöttek. Egy olyan fiútól, akitől egyáltalán nem számítottam. Az első sms-ben ingerülten írt, a megnevezésem az idióta volt. Aztán ahogy olvastam a többi üzenetet, mintha aggódott volna értem. 

"Hé SooMin! Ne csináld ezt velem! Ugye nem esett semmi bajod? Nem tudom mi lenne velem nélküled. Nem tudnám elviselni, ha valami történne veled. Nem vigyáztam rád eléggé." 

Ezt most komolyan Changjo írta?.. Nem hiszem el. Aggódik miattam? Az lehetetlen, ilyen csak a mesékben létezne. 

-Na mi van? Eltévedtél a házban vagy mi? Hé, SooMin, figyelsz te rám? 

-Mi? Ja, öhm bocsi kicsit elbambultam. Öhm.. akkor.. öhm, mehetünk? 

-Aha.- elég gyanúsan nézett rám. 

Szótlanul sétáltunk egymás mellett. Nem tudtam a mellettem lévő fiúra koncentrálni, lefoglalt az a kérdés, hogy vajon miért írt ilyeneket nekem az a fiú, akivel soha sem jöttem ki igazán. Máskor mindent megadtam volna azért, hogy újra Hanbyullal lehessek, de most valahogy nem érzem jól magam vele. Rossz érzés fog el és azt hiszem, hogy ez a lelkiismeretem. Fáj, hogy fájdalmat okoztam Changjonak és HyunJinak, na meg persze a többieknek is. Han is észre vehette, hogy valami nincs rendjén. 

-Mi a baj? Olyan szótlan vagy mióta elindultunk. 

Megálltam, majd ő is megállt és a szemembe nézett. Nem akartam őt sem megbántani de ez most nem megy nekem. 

-Figyelj, nekem most muszáj haza mennem. 

-De miért? 

-Mert mindenki aggódik miattam és most jobb ha megyek. 

-Elkísérlek. 

-Ne. Nem kell. Szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Megértesz ugye? 

-Meg de nem engedhetlek egyedül...

-Ne aggódj, tudok magamra vigyázni. Majd írok, ha hazaértem oké? 

-Rendben.- két keze közé vette arcom és erősen csókolt meg. -El ne felejtsd! 

-Nem fogom.- rá mosolyogtam, majd haza felé vettem az irányt. 

Még egyszer hátra fordultam, mindketten intettünk a másiknak, majd elindultunk. 

Gyorsan szedtem a lábaimat, minél előbb otthon akartam már lenni. Bár nagyon féltem, mit fogok ezért még kapni. 

Csodálatos idő volt, annyira jó volt sétálni. A homok kicsit égette a talpamat de elviseltem. A sós víz illata pedig megnyugtatott, de ahogy egyre közelebb értem a házhoz, majd miután meg is pillantottam a feszültség visszaszállt a testembe, végtagjaim megfeszültek. Megálltam, mozdulni sem tudtam. Féltem szembe nézni velük. 
Bemenjek? Ne menjek? Ahj..muszáj lesz, így hát nagy erőt véve magamon benyitottam. Az egész házban csend uralkodott. Elmentek volna valahova? Nincs akkora mákom. Besétáltam a konyhába, sehol senki. Gondoltam gyorsan átöltözök amíg nincs itthon senki. A lépcső felé indultam, ekkor vettem észre, hogy mindenki a nappaliban ül. Minden tekintet rám szegeződött, amint beléptem. Aggodalmat és feszültséget láttam mindenki arcán. HyunJi rögtön felállt és egy lépést tett felém. Soha nem láttam még ilyen mérgesnek. 

-Mégis mit gondoltál? Te normális vagy? Azt hiszed, hogy ölbe tett kézzel fogom várni, hogy haza gyere? Te tudod, hogy aggódtam, aggódtunk?- mutatott a fiúkra.- Komolyan nem hiszem el, ennyit jelentünk neked? Eszednél vagy? És mégis mi ez rajtad? 
-Há..áát é..én..- sóhajtottam -HanByulé.
-Mi van? Te vele voltál? Lefeküdtetek? SooMin, őszintén, mégis mit gondoltál, hogy újra rendben lesz köztetek minden? 
-Kérlek ezt ne itt.
Mindenki engem bámult. Olyan égő volt. Nem akartam a fiúk előtt erről beszélni. 
-Válaszolj!- rivallt rám Changjo. 
Csak pislogni tudtam. Megijedtem tőle, nem tudtam mire vélni viselkedését. Barátnőm és a fiúk lassan felálltak, mind elhaladtak mellettem végül L.Joe, aki a sort zárta, biztatóan megsimogatta a vállam. Visszafordultam Changjo felé. Vett egy mély levegőt, aztán kifújta. Leült a fotelba és a fejét kezdte masszírozni. Rossz volt ilyennek látni. Mind aki összeomlott volna. 

-Válaszolj kérlek. 
-De mégis mire?- nem értettem melyik kérdésre akar választ kapni. 
-Az Isten szerelmére SooMin, lefeküdtél vele?

6.fejezet +18

Bocsánat a késésért, nagyon sok dolgom volt. De most végre sikerült befejeznem ezt a fejezetet. Remélem tetszeni fog mindenkinek!. :3 :D

-Neked is!

A párnája nyomott hagyott az arcán, kis csíkokban. Olyan édes volt.

A takaró éppen hogy elfedte azokat a helyeket, amiket most nem biztos hogy úgy tudnék nézni, mint az éjszaka folyamán. Selymes mellkasa hívogatta ujjaimat, hogy simítsák végig fedetlen felsőtestét. Cirógatni kezdtem puha bőrét. Rá néztem arcára, amin elbűvölő mosolya uralkodott. Egyik kezemet fejem alá raktam, hogy kicsit feljebb emelhessem buksimat. Ahogy így elnézem őt és szana-szét heverő ruháinkat, agyalni kezdtem vajon mégis mennyire lehetett jó az este. 

Nagyon jó, és még finoman fogalmaztam. De erre csak a látottakból következtettem, mert semmire nem emlékszem. 

-Semmire nem emlékszel igaz?- láthatta rajtam, mert tényleg a tánc az utolsó ami beugrik. 

-Nem biztos, hogy jó ötlet, de tudni akarom mit műveltünk. 

Felkacagott. Ennyire bolondot csinálhattam magamból egy egyszerű kéréssel? 

-Mi az utolsó emléked? 

-A tánc.- böktem ki gyorsan, hogy minél hamarabb folytathassa mesélni valóját. Feltornásztam magam ülőhelyzetbe, persze a takarót szorosan magam előtt tartva, az oké, hogy este nem zavar hogy lát, de most világosba ráadásul józanul..nagyon kellemetlen lenne számomra.

-Kényelmes így?- mutatott rám -Nem jössz inkább ide?- mutatott terpesztett lába közé.

Miután felvetettem vele az alsónadrágját, bemásztam terpesztett lába közé. Ő az ágy támlának én pedig csupasz mellkasának dőltem. Hátulról átölelt és simogatni kezdett.

-Nos tehát..- hagyott egy kis hatás szünetet -a tánc alatt eléggé bevadultunk és muszáj volt elmenni onnan, nem akartam, hogy mindenki minket nézzen. 

~Megfogta a kezemet, és húzni kezdett a parkoló felé. Most komolyan a parkolóba akarja csinálni? Nekem mondjuk aztán mindegy, nem bírok már magammal. Egy fekete mustang irányába vonszolt. Hát mégis csak megvette. Mindig is erről az autóról álmodott. 

-Csodaszép kocsid van. 

-De nem olyan szép mint aki hamarosan benne fog ülni. 

Értetlen fejjel néztem rá. Abban a pillanatban semmit nem értettem. Kezemnél fogva megmutatta, hogyan kell beszállni egy autóba. Annyira hülye és részeg nem vagyok, hogy ezt ne tudjam. Nagy nehezen beültem a kocsiba, de ajtó csukás helyett Hanbyult húztam magamhoz. Lassan de szenvedélyesen csókolt meg. Nyelvünk vad táncot járt, még a lábaim is remegni kezdtek. Minden porcikáját érezni akartam, ahogy meztelen testünk összeér. 

-SooMin, vá..árhj..Nem fogok tudni leállni. 

Nagy nehezen, de valahogy sikerült megálljt parancsolnom magamnak. Még egy utolsó, finom csókot kaptam, aztán Han becsukta az ajtót. Gyorsan beült a kormány mögé és a gázra lépett. Azt se tudtam, merre megyünk, de őszintén, nem is érdekelt. Csak az a fontos, hogy vele lehetek.

Nem tudom milyen ötlet vezérelt, de bal kezem automatikusan megindult a mellettem ülő sofőr felé. Érzékien és gyengéden simítottam végig combján, egyenesen legféltettebb kincséig. Háta megemelkedett, mellkasa megfeszült, talán még a levegő is bent ragadt. Halk, szexi morgás hagyta el édes ajkait. Csupán a hangjától is el tudnék élvezni. 

Mielőtt még gondolkodhatott volna, először csak nadrágján keresztül, majd övét kicsatolva és becsúsztatva kezem boxerjába, simogatni kezdtem, a már "életre kelt" férfiasságát. Beharaptam ajkamat, és úgy néztem, ahogy élvezi amit csinálok vele. Hirtelen megragadta a kezem, nagyon megijedtem, majd ködös tekintetével fordult felém. 

-Ha azt akarod, hogy ne itt élvezzek el, akkor most kihúzod onnan! 

-Igenis főnök.- majd rögtön kikaptam kezemet alsónadrágjából. 

Nagyon viccesnek találtam húzni az agyát. 

Már vagy fél órája utazhattunk, amikor még mindig nem bírtam magammal. Gondoltam Hanbyulnak sem fog ártani egy kis emlékeztetés, hogy miért is indultunk el.

Szépen lassan húzni kezdtem felfelé a ruhámat, amit észre is vett és lassítani kezdett, két ujjammal kényeztettem magam a csipkén keresztül, majd agyát húzva, lassan benyúltam bugyimba. 

Sosem szerettem ezt csinálni, de a cél érdekében mindent muszáj, így eljátszottam. 

Az autó megállt, Hanbyul pedig nekem esett. Húsos párnái tépték ajkaimat. Mintha nem is önmaga lenne, elméjét a benne lakozó állat uralja, ami testét is irányítása alá vonta. 
-Szerencséd, hogy megjöttünk.- mondta két csók között. 

Sietve kitárta az autó ajtaját, majd az én oldalamon lévőt is és karjaiba kapva felsétált a lakásába. Mialatt karjaiban tartott, nyakát kezdtem forró levegővel és izzó csókokkal izgatni. Torkából halk morgások törtek fel, olyan izgató volt így látni. Nagy léptekkel igyekezett az ajtóhoz, amit másodpercek alatt sikeresen ki is nyitott. 

Gyönyörű és hatalmas volt annak ellenére, hogy ez csak egy "kisebb" lakás. Le nem téve erős karjaiból, a hálószoba felé vette az irányt. Egy hosszú folyosó vezetett a szobába, ahol elsőként az óriási franciaágyat pillantottam meg. 

Finoman lefektetett az ágyra, majd fölém mászott. Csókolni kezdett, néha-néha simogatni. Ajkaimat gyengéden tépni kezdte, ami csak jobban feltüzelt. Már érezni akartam, nem kellett már egyikünknek sem előjáték, amit a felettem lévő srác is jól tudott. Megemelte hátamat és hirtelen mozdulattal levette rólam kis ruhácskámat, ami a négy sarok közül a legtávolabbikba landolt. Miután már csak egy bugyi volt rajtam átvettem az irányítást. Izgalmamban azt se tudtam mit is csinálok, vagy hogy hogy kellene azt csinálni, amit éppen tenni akarok. Letéptem róla a felsőjét majd gyorsan nadrágjának övét is kicsatoltam, sietősen lerángattam azt boxerével együtt. Szembe találtam magam egy hatalmas nagy, sőt már óriásinak mondható pénisszel. 
-Te jó isten...- sóhajtottam kéjesen. 
HanByul kacagni kezdett, majd két ujjával intett, hogy térjek vissza ajkaihoz. Egymáson feküdve kóstolgattuk a másik párnáit. A hátát kezdtem gyengéden karmolgatni amire Han belemarkolt mellembe. Rám emelve tekintetét vad, perzselő tűzet láttam, ami csak még jobban , ha ezt még lehet fokozni, elvette az eszem. Ajkamtól egészen nyílásomig csókolt végig. Szétnyitotta lábamat, befészkelte magát közéjük és belém vezette teljes hosszát. Hangosan nyögtem a meglepettségtől, nem vártam hogy ilyen hirtelen kitöltsön. Lassan mozgott végig a szemembe nézve amitől zavarba jöttem. HanByul csak mosolygott. Imádom a mosolyát. A tempót növelve egyre mélyebbeket lökött, elérve azt a pontot ami elvezet a gyönyörig. Hogy még mélyebbre jusson lábaimat összekulcsoltam. Hangos nyögésekkel telt meg a szoba. Az esti holdfény bevilágította a szobát, így láthattam a hasán lévő izzadságcseppeket. Annyira izgató volt ahogy izzadt tincsei a homlokához ragadnak. Elértük a leggyorsabb tempót is, közel éreztem az orgazmust. 
-Han..HanByul..mégh egyh kicsit..ahh.- beszélni is alig tudtam. 
HanByul nyögni kezdett felettem ami elég volt ahhoz hogy elélvezzek. Még néhány lökés után ő is követett. Rám nehezedve próbálta helyre állítani légzését. Miután ez sikerült is neki legurult rólam bemászott a takaró alá, majd engem is betakart. 
-Még mindig csodálatos vagy.- puszilt homlokon. 
-Ja, gondolom..- nevettem. 
Simogatni kezdett, lassan el is álmosodtam és szorosan hozzábújva álomba merültem. 

-...nos hát körülbelül ennyi történt.
Huhaa hát ezt nem gondoltam volna magamról. Teljesen meglepett a viselkedésem, ennyire hiányom volt?!
-Most mit vagy ezen meglepődve? Szerintem nagyon jó volt. Már hiányoztál.
-Jaajj, ne mond már ezt. Így is eléggé zavarban vagyok.
Aranyosan rám mosolygott, kicsit meglökte a hátam, jelezve h ki akar szállni az ágyból. Szorosan szorítottam a plédet, amíg összeszedtem a szétdobált ruháimat. Nagyon nem volt kedvem felvenni a ruháimat, HanByul felé fordultam, nagy boci szemekkel néztem rá.
-Igen, mit szeretnél?
-Háát..- lépkedtem közelebb hozzá, lábujjhegyre álltam és a fülébe suttogtam. -ha nem lenne nagy gond, kérhetnék tőled egy pólót és valami nadrágot?
Kinevetett gyerekes viselkedésem miatt, elindult a szekrénye felé de útközben még összeborzolta a hajam. Odasétált a ruhákkal teli gardróbjához és kutatni kezdett. Addig én, míg nem figyel, gyorsan megkerestem a fehérneműmet. Vissza akartam állni eredeti helyemre, de hirtelen egy póló landolt a képembe.
-Fúú hát köszi, ennél kedvesebben nem is adhattad volna.- kacsintottam.
-Add vissza, akkor megpróbálom még egyszer, hogy kérésednek eleget tudjak tenni.
-Háhh még mit nem!- belebújtam a hatalmas méretű ruhába.
-Nem is kell nadrág, pont jó.
-Ez hol jó neked?- kérdeztem értetlenkedve, hiszen a hátsóm mégis csak kint volt. -Nadrágot, most!
-Igenis kapitány!- tisztelgett.

Újra visszabújt szekrénye mélyébe, nadrágot kutatva. Én eközben fogtam magam és gondoltam addig felfedezem a házat. Kiérve a szobából tátva maradt a szám. Fehér falak, szépen berendezett nappali, modern konyha, a legújabb kiegészítőkkel. Csodálatos. Ez a lakás tényleg HanByul tulajdonságait tükrözte. A nappaliban sétálgatva eljutottam egy olyan szekrénykéhez, ami a különböző díjakat tartalmazta rengeteg kép társaságában. A fotók többnyire a bandáról és Han családjáról készültek, de volt egy kép, pontosan középen, ami minket ábrázolt. Az első évfordulónk volt és én pont HanByul arcába nyomtam a tortát. Az emlék miatt kuncogni kezdtem, kicsit el is érzékenyültem. Két kar szorított magához és csókolt gazdájuk a nyakamba.
-Milyen jó is volt akkor.
-Igen, akkor még fontosabb voltam mindennél.
-Ne kezd el mégegyszer légyszíves. Tudod jól, hogy nem tudtam mit csinálni.
-Persze, te sosem tudsz semmit sem magadtól, mindig azt kell csinálni amit más mond igaz?
-SooMin, kérlek.
-Jó, inkább csinálok valami reggelit.
Kiszabadítottam magam karjai fogságából, felvettem a kanapéra rakott rövid nadrágot és a konyhába vettem az irányt, hogy valami laktatót készítsek. HanByul nem szólt hozzám, csak csendben leült az asztalhoz és nézett. Jobb is volt, hogy nem szólt semmit, így legalább valamilyen szinten meg tudtam nyugodni. Sürögtem-forogtam a konyhába hol ezért, hol azért. Rövid időn belül el is készült a tükörtojás baconnel, amit az éhes fiú elé raktam. Egyik felét neki, másikat pedig magamnak szedtem ki tányérra.
-Hmm ez nagyon finom volt, köszönöm.- simogatta teli hasát.
-Egészségedre.
-Elpakolok, te addig pihenj egy kicsit, aztán kimehetnénk sétálni, ha van kedved.
-Remek ötlet.- örültem meg, és lassan, teli hassal visszasétáltam a hálószobába. Ráfeküdtem az ágyra és a plafont bámultam. Aztán hirtelen beugrott valami, a telefonom. Basszus, basszus, basszus. A buli óta nem kapcsoltam vissza. Gyorsan előkutattam a telefonomat és bekapcsoltam. Kellett egy kis idő míg felébred álmából. Első értesítésem 32 nem fogadott hívás és 14 sms. Basszus, basszus és megint csak basszus. HyunJi meg fog ölni, nagyon mérges lehet. Mint az űzött vad rohantam egyenesen a konyhában serénykedő fiúhoz, aki miután meglátott értetlen arckifejezéssel bámult rám.
-Kérlek vigyél haza!

Egy kis hirdetés^^

http://onlyonefiction.blogspot.hu/ 

Egy kicsit hirdetném magunkat.^^ Ez egy fiction oldal, vagy nem is tudom hogy minek nevezzem ezt a blogot, de a lényeg, hogy itt majd ficiket tudtok olvasni, ha érdekel titeket. :33

5.fejezet

"Nem akarok tőled semmit."

Ez a mondat cikázott a fejemben. Szemeim kikerekedtek és a könnyeim gyűltek. Mozdulni sem bírtam a mondat súlyától. Az egész testem remegett mint amikor nagyi kocsonyát csinál, és megrezzen amikor kirakja apának egy tányérra. Azt hiszem, összetörtem. De mire is számítottam. Persze, hogy nem szeret, hova is gondoltam. 

-Á, értem. Hát akkor én most megyek.

Mit is csinálhattam volna, azt se tudtam fiú vagyok e vagy lány ebben a pillanatban.

-Kedvellek, de nem akarok tőled semmit.

Most vesztettem el az önkontrollt. A düh elöntötte az elmémet. Hogy mondhatott ilyet? A legszívesebben toporzékoltam volna, a hajamat téptem volna, hogy a fájdalom amit most a mellkasomban érzek valahogy más, kevésbé fájó módon jöjjön ki rajtam.

-Akkor ne is kedvelj!- üvöltöttem, majd hátat fordítottam neki és ott hagytam.

Az összes önbizalmam elszállt. Ha nem akar tőlem semmit, akkor ne kedveljen. Persze ez akkora baromság így, de ebben a percben ezzel a kijelentésemmel voltam teljesen megelégedve. Nem kell hogy csak sajnálatból legyen velem, nem szorulok a sajnálatára. 

Gyűlölöm. Hogy kedvelhetek egy ilyen f*szkalapot? 

A só marja az arcom. Szerencsére útvonalamat senki nem zavarta meg a szobámig. Befeküdtem az ágyamba és magamra húztam a takarót. Órákon át gondolkodtam, de semmire nem jutottam, csak arra, hogy mennyire megaláztam magam. Nevetséges vagyok. 

Önsajnálatomat barátnőm zavarta meg. Odalépett hozzám, adott egy puszit és megsimogatta az arcomat. Hála isten, HyunJi azt gondolja, hogy még mindig a bikinis eset miatt vagyok ilyen állapotban, ezért nem fog kérdezősködni. Nincs kedvem elmondani, mit műveltem.

Lakótársam a szekrényéhez lépett és állánál tartva kezét, mély gondolkodásba esett, hogy mit is viselhetne az este. Jé tényleg, ma lesz a buli. Még szerencse, majd ott elfelejtek mindent. 

-SooMin, gyere, ideje készülődnünk. 

-Megyek!- lassan felálltam és kezdetnek a fürdőt vettem célba. Szépen lassan levettem az aznapi ruháimat, hajamat engedtem, hogy eltakarja a vállamat. Komótosan bemásztam a kádba, majd hagytam, hogy minden rossz emlékem elpárologjon, akár csak a víz. A forró fürdő ellazított. Nem fogok egy barom miatt összetörni. Na jó, ez nem teljesen igaz, de este megmutatom neki, mit veszített! 

Miután rendesen kiáztattam magam, és a bőröm olyan volt mint egy idős nénié, átadtam a helyemet egy mérges HyunJinak, aki elég ideges volt, hogy csak most végeztem. Ahogyan elhaladtam mellette nagyokat pislogtam és vigyorogtam rá, hogy letöröljem azt a mérges képet kerek fejéről. 

Fél óra múlva drága unniem is kivánszorgott a fürdőszobából. Nem is értem velem miért pufogott, körülbelül én is ennyit lehettem a víz alatt, bár igaz HyunJi nem tud meglenni egyedül. Állandóan unatkozik és engem nyaggat, tehát röviden, gratulációt érdemel hogy amíg a kádban ültem kibírta valahogy. 

A ruhás szekrényekhez léptünk, amik tele voltak szebbnél szebb, dögösebbnél dögösebb ruhákkal. Balról jobbra néztem végig minden egyes ruhácskát, majd még egyszer és még egyszer. Mikor már vagy tizedszerre is átkutattam mindent a megfelelő öltözet miatt, meg akadt a szemem egy nagyon kihívó pink, pánt nélküli ruhán. Imádom a pinket. Amint látom barátnőm is meg van elégedve a választásommal. 

Most rajta volt a sor. Döntés képtelenül állt a gardrób előtt. Tekintetem a ruhái és rajta cikázott. Olyan aranyos mikor válogat, ilyenkor mindig csücsörít. Segélykérően rám nézett. Odaálltam a helyére, hogy jobban szemügyre tudjam venni a lehetőségeket. Rögtön felcsillant a szemem mikor megláttam azt a ruhát ami HyunJinak a legjobban áll, egy tűzpiros ruhát. Amint látom ő is meg van elégedve a választásommal. 

A következő feladatunk a hajunk. Nos igen, én mindig arra hajtok, hogy egy hajszálam se álljon máshogy, mint a többi. Hyunnak bezzeg mindig tökéletes a haja, még akkor is ha reggelente kócos neki. Beszélgettünk, hogy vajon melyik hajviselet lenne megfelelő a partihoz. Én az egyenes, kivasalt hajra tettem a voksomat, de persze HyunJi rábeszélő képessége most is hatásos volt és a göndör hajra esett a döntés. 

Remek! Harmadik feladat a sminkelés. Nem szeretem nagyon festeni magam, mert igazából nem is tudom magam szépe megcsinálni. A mellettem ülő lány felállt és vészjóslóan rám mosolygott.. O-oo itt még bajok lesznek. A sminkes asztalomhoz lépkedett és az összes kenceficét rám kente. Kezdtem nagyon aggódni, hogy mi fog ebből kisülni. Pár perces várakozás után végre belenézhettem a tükörbe. A látvány egyszerűen..aztaaaa! Egy kevés alapozó, egy kis füstös szemhéj, hatalmas szempillák és egy kis szájfény. HyunJi is hasonlóan festette ki magát, annyi különbséggel, hogy ajkait ruhája színéhez megfelelően, pirosra kente. Négyórás készülődés után elégedetten álltunk a hatalmas tükör előtt.

-Wow. Jól sikeredett. 

-Több mint jól, fantasztikus.- kacsintottam. 

Indulás előtt felkaptuk a magassarkú cipőinket, még egy pillantás a tükörbe és indulhatunk is. Mikor leértünk a partra, a zene már hangosan  dübörgött. Összenéztünk HyunJival, majd elmosolyodtunk és elindultunk megkeresni a fiúkat. Ahogy ide-oda nézegettem, láttam hogy minden bulizni vágyó fiatal nagyon jól érzi magát. Keresgélés közben összefutottunk néhány ismerőssel. Egy-két szót váltottunk majd búcsúzásként puszival köszöntünk el. 

-Nézd, ott vannak.- mutatott egyenesen előre a mellettem sétáló bombázó. 

*Niel szemszöge*

Mindenhol csinos lányokat láttam, ahogy elnézem a srácokat, ők is meg vannak elégedve a látvánnyal. Néha oda füttyentenek a lányoknak, akik csábosan rájuk néznek, majd kuncogva tovább haladnak. De én mégsem voltam teljesen oda ezekért a lányokért. Hiányzott valaki, a legszebb lány az egész világon. Ide-oda forgattam a fejem, míg végül megpillantottam. Egy dögös tűzpiros ruhában volt. A haja fürtökben omlott a vállára. És azok a szemek..Meg az ajkai.. Nyugi Niel, nem eshetsz neki, még nem! De esküszöm, az enyém lesz, senki másé. 

*SooMin szemszöge* 

Nem néztem Changjora. Elég volt a fiúk arcát látnom ahhoz, hogy tudjam milyen hatással lehetek rá. 

-Most már becsukhatjátok a szátokat.- kuncogott Hyun, majd oda lépett Nielhez és becsukta kezével a száját. Ezek ketten tuti összejönnek a hét végére. Csak mosolyogni tudtam ha elképzeltem őket kéz a kézben.

-Nos, akkor mit iszunk?- tettem fel a kérdést, mire mindenki hangos nevetésbe tört ki. Tudniillik, hogy nagyon nem bírom a piát. Kevés is elég ahhoz, hogy ne tudjam, hol vagyok. Chunji mindenkinek öntött  egy rövidet. Az üveget gondosan visszazárta, még véletlenül se menjen kárba a drága alkohol. Visszatette a pultra, és felénk fordult. Megemelte a kezében lévő pohárkát jelezve nekünk, hogy készen áll az ivászatra.

-Akkor egészségünkre!- koccintottunk mind a nyolcan. 

Az alkohol marta a nyelőcsövem, de a sokadik pohárnál már semmit nem éreztem. Mindvégig éreztem magamon Changjo pillantását. 

Az asztalunknál maradtunk. Még nem volt kedvünk táncolni. Sokat hülyültünk, de főleg Ricky poénjain. Kész poén gyár ez a srác. Most is éppen egyik sokat hallott viccét meséli, amin még mindig nevetni tudunk, mikor drága barátnőm feltűnés nélkül oldalba bök. 

-SooMin!

-Hmm?

-Az ott nem HanByul?- erre a névre kirázott a hideg. 

-Hol?- de mire megkérdeztem, már előttem is állt. 

HanByul az exbarátom. Nagyon csúnyán váltunk szét. Nem csaltuk meg egymást vagy ilyesmi, egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy a munkája fontosabb mint én. Szerettük egymást, szerintem még mindig. Ő az első komoly kapcsolatom. És most, hogy újra látom, azt hiszem felszakította a sebet. 

-Nahát SooMin, gyönyörű vagy.

-Köszönöm.- pirultam bele -HyunJi, magunkra hagynál egy kicsit? 

-Persze.- barátnőm visszasétált a fiúkhoz, akik szerencsére nem láttak semmit a történtekből. 

-Hát te hogy kerülsz ide?- fordultam vissza Hanhoz. 

-Nyaralok  a bandával. 

Annyira jól néz ki. Barna haja most szőkére van festve, de ezzel csak még aranyosabb. Mindig is imádtam puha és selymes haját. Régen gyakran elszórakoztattam magam haja pödrésével amit ő csak megmosolygott és mindig azt mondta, olyan vagyok mint egy kis gyerek. Az emlékek sorra rohamoztak meg.

-Á, gondolhattam volna. Még mindig fontosabb. 

-Ugyan SooMin, azóta megváltoztam. 

-Gondolom...

-Figyelj, amíg távol voltál tőlem, úgy gondoltam, megleszek nélküled is, de most, hogy itt állsz előttem...nagyot tévedtem. Hiányzol.

-Én nem is tud..

-Csak adj egy esélyt. Kérlek! 

Az alkohol hatása vagy mert vágytam rá, fogalmam sincs, de azonnal ajkainak estem. Először kicsit meglepődött hirtelen jött cselekedetem miatt, de aztán visszacsókolt. 

-Ez azt jelenti, hogy kapok?- gyerekes vigyorára kuncogtam egy kicsit. 

-Egyelőre táncoljunk!- karon ragadtam és a tömegbe húztam. Azt hiszem, sokat ittam.

*Changjo szemszöge*

Mindent láttam. Nem bírom nézni. Furdalt a kíváncsiság, ki lehet az a szőke. 

-Hé, HyunJi, ki ez?

-Kicsoda? 

-Az a barom ott.- böktem SooMin felé. 

-Az exbarátja. Csak nem féltékeny valaki?- bökött oldalba és kezdett el idétlenül röhögni. 

-Nem, dehogy.- inkább eljöttem onnan és leültem a bárpultnál, kérni egy rövidet.

Miért zavar ennyire? A legszívesebben elvonszolnám onnan azt a gyereket. Ahogy SooMin hozzá simul..Ááá, mindjárt felrobbanok. 

Jó pár üveggel ihattam, mert már csak annyira emlékszem, hogy Ricky és a többiek karon ragadnak és belevetjük magunkat a tömegbe.

*SooMin szemszöge*

Szorosan egymáshoz simulva táncoltunk. HanByul a fenekemnél fogott, én pedig a nyakánál karoltam át. Egymás szemébe néztünk, majd Han az ajkaimat figyelte, míg sajátját beharapta. Hirtelen, hevesen csókolt meg. Hogy nekem mennyire hiányzott ez a tűz. Miután elváltunk egymástól, megfordultam és a fenekemet az ágyékához nyomtam. Dörzsölgetni kezdtem, mire a kis szöszi a fülembe morgott férfias hangjával. Éreztem ahogy oda lent mocorogni kezd. Végigsimított a hasamon egészen a mellemig, amit meg is markolt. Imádtam benne ezt a vadságot. 

-Hmm, SooMin...Emlékszem, mikor először tettük meg. Az volt a legjobb. Megismételhetnénk.- az a kaján vigyor.. 

Esküszöm, nem bírok magammal. Azonnal neki estem ajkainak. 

Másnap reggel gyötrelmes fejfájással ébredtem. Lassan kinyitottam a szemem. Egy kéz..két kéz... Mi a fene.. Én, én meztelen vagyok? 

-Jó reggelt kicsim!

4.fejezet

*HyunJi szemszöge*

Miután Niel visszaadta a bikini felsőm, egy nagy csattanást hallottunk. Mindenki odakapta a fejét.
-Mi volt ez?- kérdezte Chunji.
-Nekem van egy tippem.- amikor SooMin elfutott mellettünk, gondoltam, hogy egy pofon csattant el.
-SooMiiin!!!- utána rohantam.

*L.Joe szemszöge*

-Ez ugye nem az volt, amire gondolok? Mondjátok, hogy nem vesztek össze!- Nielnek sajnos igaa volt.
Fogtam magam és Changjo irányába indultam.
-Te idióta barom, muszáj megbántanod állandóan?
-Én nem bántottam meg, vagyis nem akartam.
-Nekem ne magyarázz!- a pólójánál fogva megemeltem egy kicsit, nem bírtam higgadt maradni.
-Hé, haver, nyugodj meg, majd megoldják, te ne szólj bele, hagyd rájuk.- C.A.P mindig higgadt magatartása most is megnyugtatott.

*Changjo szemszöge*

-Esküszöm, kiengesztelem, ne haragudj haver!
-Ajánlom! Srácok, egyelőre most hanyagoljuk a tervünket.- közölte velünk L.Joe.
-Na és a buli?- aggódott Ricky a buli miatt.
-Azt megtartjuk, de a leitatásuk most elmarad.
A fiúk visszamentek a partra, én pedig egy elhagyatott részhez sétáltam gondolkodni. Most mit csináljak? De hát semmi rosszat nem mondtam... Na jó de, de nem gondoltam komolyan. Most őszintén, mit is érzek iránta? Nem lehetek szerelmes, ugye?

*a fiúk szemszöge*

-Miért nem veszik észre, hogy, értitek..?!
-Tudod Niel, Changjo elég makacs, SooMin pedig nem fog először lépni, ezt már tudhatnád.- mondta L.Joe
-Nem kéne beszélnünk HyunJival? Ő talán előáll valami ötlettel.
-Chunji, ez remek ötlet! akkor irány HyunJi!!- ugrottak fel egyszerre.

*HyunJi szemszöge*

Miután SooMin megnyugodott és felvidítottam, kiküldtem a tengerhez, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét. Éppen hogy barátnőm kiment, a fiúk váltották.
-Hát ti?
-Figyelj! Lehet, neked is feltűnt már, hogy Changjo érez valamit SooMin iránt és ez fordítva is igaz.- kezdett bele bátyám a mondandójába. -Szóval, mi lenne, ha segítenél összehozni őket?
-Eszem ágában sincs!
-Hogy mi? De miért?
-Mert nem akarom, hogy SooMin csalódjon, majd ha maga is rájön, hogy szereti Changjot majd akkor segítek ha kell. Addig is jobb, ha nem szólok bele, és ajánlom, hogy ti se lépjetek közbe!
-Ezt nem értem, nem akarod, hogy boldog legyen?
-Ti fiúk tényleg nem értitek a lányokat. Na figyeljetek! Ha Changjo bevallja magának, hogy szerelmes SooMinba, akkor boldog lesz, ha viszont közbe szólunk, akkor felléphet az a probléma, hogy Changjo csak azért lesz SooMinnal, hogy ne piszkáljátok. És nem akarom, hogy SooMInnak összetörjön a szíve. Szerintetek SooMin nem mondta, mit érez Changjo iránt? A lényeg az, Hogy ne csináljatok semmit, oké?
A fiúk tátott szájjal bámultak.
-Megértettétek?
-Igen.- válaszoltak egyhangúan.
Na jó, akkor most már csak Changjora várunk.

*SooMin szemszöge*

Kint sétáltam a parton, amikor Changjot véltem felfedezni egy hatalmas kősziklán. A legszívesebben elmentem volna mellette, de ehelyett odaültem mellé.
Nagy kerek szemeivel nézett rám. Nem értette, hogy miért vagyok vele. Magam sem értettem. Hosszú időn keresztül bámultuk a tengert, mikor végre megszólalt.
-SooMin, én nagyon sajnálom. Nem kellett volna ilyeneket mondanom. Nagyon jó alakod van. És nem akartalak megbántani. Meg tudsz nekem bocsátani?
-Tudod Changjo, én megbocsátok neked, de nem tudom, mikor fogsz megint beszólni. Kezd ebből elegem lenni.
Nem szólt semmit. Mind a ketten visszafordultunk a tenger felé. Ahogy így mellettem ült, tényleg rájöttem valamire, igen most már magamnak is bevallom.
-Changjo..?
-Hmm?
-Kedvelsz engem?
-Miért kérdezed ezt?
-Szerinted? Ne legyél ennyire hülye. Őszintén, mit érzel irántam?

3.fejezet

És most akkor meg kéne ijednem? Ugyan, pont Changjotól? Ez vicc.

-SooMin, gyere már!- kiáltott HyunJi már a partról, engem pedig a vízben hagytak.

-Mindig itt hagysz! 

Már vagy egy órája feküdtünk a napon. Szólt a zene, az üdítőket behűtöttük, egyszóval fantasztikus. Jól elbeszélgettünk. 

*L.Joe szemszöge* 

-Fiúk, gyertek egy kicsit!

-Hova mentek?- kérdezte a húgocskám. 

-Mindjárt jövünk.

A srácokkal elvonultunk egy eldugottabb helyre. A tervem a következő: ki akarjuk készíteni egy kicsit a lányokat. Leitatjuk őket, aztán szórakozunk velük. Most azért jöttünk ide, hogy ezt megbeszéljük.

-És mi a terv?- kérdezte Chunji.

-A következőt találtam ki, leitatjuk őket, de persze buli formájában, hogy azért nem legyen olyan feltűnő. Aztán pedig különböző feladatokat kell megtenniük azért, hogy visszakapják a ruháikat.

-De az nem olyan izgalmas, hogy a ruháikat eldugjuk. Abba nincs semmi poén. 

-Ugyan Ricky, nincs fantáziád. Amikor a buli végénél vagyunk, már arra sem fognak emlékezni, mi volt a buli kezdetén. Olyan részegek lesznek, hogy nem tudnak majd ellenállni, és mi szépen elvesszük azokat a ruhákat, amik rajtuk voltak az este. 

-Hmm.. Egész izgalmasan hangzik.- vigyorgott Changjo - Nem kell visszafogni magunkat ugye? 

-Kivételesen azt csinálhatsz, amit jónak látsz. 

-Okés, srácok, akkor a bulit szervezzük holnap estére, addig mindenki gondolkodjon a feladatokon. 

*Changjo szemszöge*

Itt a lehetőség. SooMin most nagyon megbánja. A legdurvább feladatokat akarom neki. Mikor visszamentünk, a lányok hason fekve aludtak. Niellel összenéztünk, majd egyszerre neki indultunk a lányoknak. Nagyon csendben oda lopakodtunk, majd egyszerre kikötöttük a bikini felsőjük madzagját. Az a sikoly maga volt a gyönyörűség a füleimnek. A fiúk fetrengtek a nevetéstől. Sokáig mi sem bírtuk ki, ezért követtük a példájukat. A két lány mérgesen nézett minket. SooMin majdnem felrobbant a méregtől.

-Most azonnal adjátok vissza!- na, a kis HyunJi is tud mérges lenni? 

-Mert mi lesz, ha nem? 

-Ami most a lábad között van, nem sokáig lesz ott.- fenyegetett SooMin. 

-Na gyere!- majd futásnak eredtem. 

Gondoltam, úgysem követ, ezért lassítottam, de rosszul gondoltam. Nagyon rosszul. Amikor megláttam, hatalmas súllyal a hátamon értem földet. SooMin konkrétan ledöntött a homokba.

-Most azonnal add vissza!

-Nem is hiányzik neked. Látod, póló nélkül is megvagy.

Amint ezt kimondtam olyan vörös lett, mint a paradicsom. Az egyik kezével a melleit takarta, a másikkal a pólómhoz nyúlt. Az egyik pillanatról a másikra lekapta rólam. 

-Tudod mit, tartsd meg, ha annyira tetszik. 

-Fúj, dehogy tetszik. Nincs is melled, akkor meg mi tetszene rajtad? 

*SooMin szemszöge* 

Amint ezt kimondta, az állam a földet verdeste. Hogy lehet ennyire bunkó valaki? 

-Tudtam, hogy mindig is bunkó voltál, de hogy ennyire...

-Csak az igazat mondtam, ami nincs, azt nem kell takargatni. 

A tenyerem nagy lendülettel csattant az arcán. Azt hittem, leesik majd a feje. De nem is bánnám.

-Bunkó paraszt!- egy könnycsepp gördült le az arcomon.

-SooMin én...

-Fogd be! Nem érdekelsz!- kitéptem a kezéből a felsőmet, majd visszarohantam a házba. 

*Changjo szemszöge* 

Ez lehet, kicsit durva volt tőlem. Nem akartam ennyire megbántani, azt meg végképp nem akartam, hogy sírjon. A pofont igenis megérdemeltem. Azt hiszem, lelkiismeret-furdalásom van. Nem is tudom, miért mondtam, hiszen formás idomai vannak. De mindegy is, ez nem változtat semmin. Ugyanúgy utálom.  

2.fejezet

*Changjo szemszöge* 

Ez olyan furcsa. Elgondolkodtat, hogy vajon miért utálom, ha a közelemben van. De azt hiszem, kezdek rájönni. Most már kíváncsi vagyok, mi lesz a két hét alatt. 

*L.Joe szemszöge*

-Hé, srácok, mit szólnátok, ha a két hétben végig buliznánk az éjszakákat? 

Az autó hangos ujjongásoktól zengett. Remek, akkor mindenkinek tetszik az ötlet. A srácokkal, Rickyvel és Chunjival kiterveltünk egy egészen jó, már-már zseniálisnak mondható tervet. Tetszeni fog a fiúknak. A lányoknak már annyira nem, de majd meglátjuk.

*SooMin szemszöge* 

A 8 órás útból lett 13 és fél órás.. Semmi baj, legalább a fenekemet csodás módon lezsibbasztottam. A két hét alatt a fiúkkal leszünk egy hatalmas házban, míg a szülők a külvárosban, de közel a tengerhez foglaltak szállást. Óriási ez a ház. Gyönyörű és ha kilépünk az ajtón, máris a parton vagyunk. 

-Pakoljunk ki, és egy óra múlva találkozunk a ház előtt.- adta ki a parancsot a bandavezér, C.A.P 

HyunJival az emeletre mentünk, és kiválasztottuk a nekünk megfelelő szobát. Rengeteg ruhát hoztunk, tipikus csajos viselkedés. A zenelejátszót hozzákapcsoltuk a hangfalhoz. Az egész ház tőlünk zengett. Az ágyon ugrálva énekeltük a kedvenc dalainkat. Az időt megpillantva késésben voltunk. Gyorsan felvettük a fürdőruhánkat és lesiettünk a lépcsőn. Mikor leértem, HyunJit sehol sem találtam. Mi a...? Hova tűnt? Megfordultam, de ott sem láttam. 

-HyunJi?! 

-Mi..Ja, megyeek!

*HyunJi szemszöge* 

-Hol voltál?

-Én? Sehol. 

-Ahaa..

Tudom, hogy úgyis el kell majd mondanom neki, de egyelőre ezt csak én tudhatom. Remélem, nem látott meg. 

Épp amikor futottunk a lépcső felé, a fiúk fürdő ajtaja nyitva volt, és hát, bekukucskáltam. SooMin már régen lent volt, így nem láthatta, amit én láttam. 

Niel meztelenül. Még a szám is nyitva maradt. Hála isten csak a fenekét láttam, de nem bántam volna, ha mást is. 

Mikor SooMin utánam kiáltott, észbe kaptam, és lerohantam hozzá. 

*Changjo szemszöge*

-Ki gondolta volna, hogy ti értek le utoljára..

-Mi lenne, ha befognád?- kacsintott rám SooMin.

-Uuhh- csak ennyi jött ki a srácok szájából, mert a következő pillanatban a röhögéstől fetrengtek a homokban.

-Hát, haver, ez nem a te napod.- röhögött ki Chunji.

-Hagyjál már!

HyunJi és SooMin már a tengerpartról kiabáltak, hogy siessünk. A többiek odarohantak hozzájuk, én meg mint a csiga, odasétáltam. 

Semmi kedvem nincs SooMint nézegetni. De be kell, hogy valljam, nagyon jól néz ki.

*SooMin szemszöge*

-3, 2, 1, futás!- kiáltottuk egyszerre, majd berohantunk a vízbe. A víz először jéghideg volt, de miután megszoktuk, nagyon jó érzés. Labdáztunk, csatáztunk. Nagyon jól szórakoztunk. A legjobb érzés az volt, amikor én Chunji nyakában ültem, az ellenfelem pedig Changjo volt C.A.P nyakában. Nehéz volt Changjo ellen, de amikor sikerült fölé kerekednem, sikeresen belelöktem a vízbe. Szegény C.A.P is vele borult. Az a tekintet, amivel Changjo nézett. Ha-ha-ha! Eszméletlen jó volt! Élvezni fogom ezt. 

-Ezért még kapni fogsz.- jött közelebb Changjo.

-Huhh, de félek...

-Majd meglátjuk.- rám kacsintott, majd a part felé indult. 

1.fejezet

-Gyertek már! Szeretnénk végre elindulni! 

-Jó megyünk már, de semmi kedvem menni.

Hajnali fél 2. Minek ilyenkor elindulni? Horvátország megvár, vagy nem? Kim SooMin vagyok, 18 éves és egyke. A szüleim, én és a barátnőm családja is jön velünk nyaralni. A barátnőm szülei már két napja kimentek, így barátnőm, HyunJi velünk jön. HyunJinak van egy bátyja, ByungHyun, mi csak L.Joenak hívjuk. Nagyon jóban vagyok vele is, olyan mintha a bátyám lenne. L.Joe barátai is velünk tartanak, C.A.P, Chunji, Niel, Ricky és a leginkább utálatos Changjo. HyunJi kivétel nélkül elvan velük, főleg Niellel.. Furcsa! Hogy miért is nem bírom Changjot? Magam sem tudom.. Amikor először találkoztunk, már akkor nem bírtam. Gyakran veszekszünk. Nagyon sokat vagyunk együtt a fiúkkal, már mi is a banda tagjai vagyunk, de ez Changjonak nem tetszett.

Már 3 órája utazunk. Egy kisebb busszal megyünk. Természetesen HyunJi Niellel ül leghátul a kettes ülésben. L.Joe, Ricky és C.A.P középen és egyértelműen és maradtam Changjo és Chunji közé. Nagyon sokat beszélgettünk, de én azért kerültem a Changjoval való kommunikációt. Úgy gondoltam, inkább alszok egyet. 

*Changjo szemszöge* 

Amikor L.Joe mondta, hogy a banda is megy nyaralni velük, nagyon megörültem. Végre tenger és végre együtt a bandával, de volt egy kis bökkenő... SooMin... Ez a csaj...Hát nem is tudom. Nem bírom. Nem örülök, hogy velünk jön. Igaz az ő családja szervezett mindent, de akkor se. Maga az a tudat, hogy velünk jön, szörnyen bosszant, az meg még inkább, hogy itt ül mellettem. Nagyon jól elbeszélgetünk a többiekkel. Éreztem, hogy SooMin kerüli a beszélgetést, de leszarom, így csak jobb. Sokáig beszélgettünk, majd mindenki elálmosodott, mégiscsak hajnalodik. Nem tudtam elaludni, mellettem már mindenki aludt. Az egyik pillanatról a másik pillanatra történt, hogy SooMin feje a vállamra dőlt. Vissza akartam lökni, de nem volt hozzá szívem. Ahogy így néztem azokat a nagy pillákat, annyira aranyos volt. Jézusom, miket beszélek! Inkább elfordultam, hagytam, hogy rajtam pihenjen, majd ahogy a felkelő napot néztem, lassan én is álomba merültem. 

*SooMin szemszöge*

A tengerparton sétáltunk. Kézen fogva. A világ legboldogabb emberének éreztem magam. Hirtelen megállt és szembefordított magával. Megcsókolt. Az az édes csókja. A hajókról szűrődő fények hirtelen megvilágították az arcát. Changjo.

Azon nyomban kipattantak a szemeim. Még hogy én Changjoval?!  De csak egy rossz álom volt. Feleszméltem, mi ez az illat? Olyan férfias, annyira jó. Felpillantottam. Te jó isten!! Én Changjo vállán aludtam?! Azon felemeltem a fejem. Milyen nyugodtan alszik. Gondoltam, kicsit közelebbről is megnézem az arcát. Dús ajkain rögtön megakadt a szemem. Komolyan ezekkel az ajkakkal csókolt meg az álmomban? Eszméletlen, miket nem tudok én álmodni. Miután alaposan áttanulmányoztam a száját, lassacskán felvezettem a szemeimet, ekkor olyannal találtam magam szembe, amit nagyon nem akartam. Ében fekete szemei csak úgy csillogtak. Basszus, lebuktam. 

-Te meg mégis mit csinálsz? 

-Één cs-csak...semmit. 

Nem szólt semmit, és szerencsémre elfordult az ablak felé. Ez nagyon gáz volt, de mégis furcsa. 

*Changjo szemszöge* 

Ez meg mégis mi volt? Éreztem, mintha valaki bámulna. Lassan felnyitottam a szemem, de ekkor olyat láttam, amit eddig még soha. SooMin az ajkaimat bámulta. Valami furcsa csillogást véltem felfedezni a szemeiben. Lassan felfelé kezdte emelni pilláit, ekkor találkozott a tekintetünk. 

-Te meg mégis mit csinálsz? 

-Één cs-csak...semmit.

Ja persze, semmit, gondoltam magamban. Úgy éreztem a tájat kell figyelnem, elég kínosan éreztem magam. Azt hiszem, hogy...nem olyan nincs.