Miket beszélek? Még hogy ajkait az enyémhez érintse. Komolyan mondom, nem vagyok normális. A sós levegő vagy az álmosság az agyamra mehetett. Igazából, ha belegondolok ebbe az egészbe, reményt érzek. Nem tudom mi lenne a jobb. Le kell állnom, már így is zsibbad az agyam. És mielőtt még valaki azt mondaná hogy nekem nincs is, igen is van, csak elég ritkán használom. Halvány mosoly jelent meg az arcomon amit a mellettem ülök is észre vettek.
- Hát te meg mit mosolyogsz?
- Szívtál valamit?
- És nem adtál? - szólalt meg Ricky utoljára, mire mindannyian gyilkos pillantást vettetünk a fülét farkát behúzó fiúra. - Bocsánat, egy szót se szóltam.
- Mi is így gondoltunk. - szóltam a többiek nevében is.
- Na és mit tervezünk holnapra? - vetette fel a kérdést L.Joe. Ötletem se volt, és ahogy a többiekre néztem nekik se.
- Menjünk moziba! - dobta fel ezt a lehetőséget Chunji.
- És mégis mit nézünk? - így Niel. Ránéztem Hyunra, majd Rickyre és mintha egymás gondolataiban olvastunk volna, felcsillant a szemünk és egyszerre pattantunk fel.
- Nem, nem nézünk béna mesefilmet. - dörrent ránk Chanjgo. Mind a hárman egyszerre ültünk vissza a helyünkre. Magunk előtt karba tettük a kezünket és úgy duzzogtunk. - Pufoghattok, az sem érdekel.
- Bunkó.
- Mit mondtál?
- Ki? Én? - vágtam ártatlan arcot. - Semmit. Szerintem csak cseng a füled.
Megrántotta a vállát, mint akit nem is érdekelne, de legbelül tudtam, hogy majd' felrobban.
Hosszú idő óta csak a veszekedés ment, hogy mit nézzünk, míg végül Minsoo eldöntötte a vitánkat. - Majd holnap eldöntjük, kinek mihez lesz kedve. Mindannyian csendbe maradtunk. Ez már előbb is eszébe juthatott volna valakinek. Ahogy látom ezzel nem csak én vagyok így. Ricky felugrott mellettem és egészen a házig futott. A konyhába világos lett, majd néhány perc múlva újra sötét. Nyílt az ajtó és a fiú egy tálcával, azon nyolc pohárral és két üveg pezsgővel tért vissza. - Mivel van egy zseni közöttünk, mélyen tisztelt Bang Minsoo, aki sikeres vezérhez méltón lerendezett egy kisebb problémát - tartott egy kis hatás szünetet - innunk kell a tiszteletére, én azt mondom. Mindenki a másikat bámulta miután leesett a mi kis móka mesterünk beszédének értelme, a földön fetrengve próbáltuk a könnyeinket törölgetni. Ricky értetlen fejjel bámulta a történteket. - Mi van már? Tök komolyan mondtam. - fintorgott a kis fekete, de sokáig ő sem bírta, így csatlakozott hozzánk. A hangos sikoly ami unniemból és belőlem tört ki még tett egy lapáttal rá. A srácok alig bírtak visszamászni ülőhelyzetük be. - Lányok, pedig még nem is ittatok.
Néhány pohár után már úgy gondoltam, minden jöhet, legyőzhetetlen vagyok. A fiúk táncoltak, de a sör, amit a két üveg pezsgő után inni kezdtek, a kezükben maradt, féltették, mint a legdrágább kincsüket. Mindenki nagyon jól érezte magát. Természetesen én se hagyhattam ki a táncot, benne volt a ritmus a lábamban. Sajnos vagy nem sajnos nem szeretem az értelmetlen tucc tucc zenét, sokkal jobban felengedek egy mulatósra vagy hasonlóra. Szerencsémre táncpartnereimnek oly'mindegy milyen zene szól, mindegyikre jól mozognak. Szememmel elveszett barátnőm után kutattam de sehol nem láttam, ahogy Nielt se. Furcsák, nagyon nagyon furcsák, de a mostani helyzetemben nem igazán tudott foglalkoztatni. Nem tudtam gondolkodni sem, egyszerűen csak voltam. Mint valami agyatlan zombi. A testem magától mozgott, teljesen átadtam magam a jó érzésnek. Szárnyaltam. Szó szerint. Álljunk csak meg! Mi a fene folyik itt? A zene egyre halkabb lett, és egyre távolabb kerültem a háztól is.
- Egy angyal lettem. - nevettem magamon. Komolyan, mintha szívtam volna, pedig nem.
- Persze angyalkám. - hallottam a férfi hangot, majd megfogta a derekam és leemelt a válláról.
Csalódott voltam, vissza akartam menni a magasba.
- Emelj még fel. Kééérleeek! - ugortam a nyakába. Annyira bódító illata volt, teljesen elvette az eszem, mint ahogy mindig is, ha a közelemben megéreztem az illatát. Erőt vettem magamon és lemásztam róla miután nem teljesítette a kérésemet. Hátat fordítottam és elindultam a vele ellentétes irányba. Riszáltam ahogy csak tudtam. Azt akartam kövessen.
- Most mégis hova mész?
- Keresek valakit aki majd felemel, ha már te nem teszed. - hátra fordultam és rákacsintottam.
Elértem amit akartam. Mint valami fél isten úgy sétált felém. A legszívesebben neki estem volna, de kíváncsi voltam mit tesz magától. Egészen közel lépett hozzám, a lehelete perzselte a bőrömet. Mintha az elmém teljesen kitisztult volna, mintha egy korty alkoholt nem ittam volna. Tudtam ki áll előttem, és cseppet sem bántam, sőt örültem neki. A szívem nagyokat dobbant. Féltem, hogy akár meghallja. Felemeltem a kezem és az arca felé nyúltam. Egy pillanatra megálltam, haboztam. Úgy éreztem magam mint egy tízen éves, aki először találkozik a szerelemmel. Nagyra nyílt szemei elködösültek, ilyennek még sosem láttam. Közelebb vittem a kezem, de még mindig nem érintettem meg. Aztán mutatóujjammal megérintettem a homlokát. Mintha attól félnék, hogy ha hozzá érek kipukkad mint egy buborék. Ujjamat végig húztam először a szemöldökén aztán a szemén, mire automatikusan lehunyta azt. Milyen hosszú a szempillája.- csodálkoztam magamban. Járomcsontján álltam meg egy pillanatra, nem mertem a szemébe nézni, tudtam hogy elveszek a tekintetében. Már égetett a pillantásaival, a vágy tűzével. Ráemeltem a szememet. Féltem, hogy messzire mentem. Sötét szemében elveszettnek éreztem magam. Bódultan engedtem, hogy magához húzza a kezemet, és az arcát a tenyerembe fektesse. Egészen más élmény volt így megérinteni, hogy tudtam, nem bánja. Úgy éreztem, ő érint meg engem, és nem fordítva. Kis időre lehunyta a szemét, oda fordította a fejét a tenyeremhez, mélyen beszívta a bőröm illatát, és puha csókot lehelt bele. A lélegzetem elakadt, a vérem izzani kezdett akár egy kitörésre váró vulkán lávája. Az összes az arcomba tódult. Azt hittem most rögtön lángra lobbanok. Csak pislogni tudtam. Még mindig a kezemet fogva végre rám nézett. Lassan közeledni kezdett felém. A szívverésem ismét megduplázódott, ha ez lehetséges. Kemény férfias, mégis puha, meleg ajkai az enyémhez értek. Engedtem az érzésnek és lehunytam a pilláimat. Tényleg olyan a csókja mint az álmomban. Finom, amivel nem tudok betelni. Még akartam. Oxigén hiányunk miatt kénytelenek voltunk elválni egymástól, de nem engedett el teljesen. Karjaival végig simított a hátamon, hogy megpihentesse azokat a derekamnál. Így tartott míg rendeztük a légvételünket. Mélyen egymás szemébe vesztünk. Nem tudom eddig hogy bírhattam ki éltető csókja nélkül.
- Már olyan rég vártam...
- Nem kell mondanod semmit, egyenlőre nem. - sejtettem mit akar mondani. De nem akarok semmit sem elsietni.
Órákig tudtam volna így állni. Ami a leginkább zavart, az az hogy mindvégig igaza volt. Tényleg a múltban élek, mert félek az újtól, hogy megint ugyanaz fog történni mint akkor. Most esélyt adok annak, hogy újra kezdtem, és felejteni tudjak. Valahol a szívem legmélyén érzem hogy ő az igazi, de ehhez bizonyítania is kell.
Lassan elengedett, de az ujjainkat összekulcsoltuk. Magával húzott, de ha nem is így tett volna, akkor is követem. A sziklás részhez vezetett, ahol annyira megbántott. Keserű mosoly jelent meg az arcomon, az ujjaim megfeszültek az övéi között. Megállt és rám nézett. Bocsánatkérően rám mosolygott, hirtelen magához húzott. Most bocsátottam meg neki igazán. Nem kellettek hozzá szavak, elég volt egy ölelés. Hosszas ölelés után elengedett. Lassan megfordult, és az egyik nagyobb sziklához lépett, majd a tövéhez ült. Mint egy szobor, csak álltam egy helybe, nem tudtam mit csináljak, komolyan zavarban voltam. Ezt az énemet nem is ismertem, vagy csak túl régen voltam ennyire tudatomon kívül. Elvette az eszem a csókjával.
- SooMin! Gyere már!
A hangjára magamhoz tértem. Félve tettem meg a hozzá vezető utat. De hogy mitől féltem azt magam sem tudom. Közvetlen mellette álltam meg. Most mellé kéne ülnöm? Mióta lettem ennyire hülye? Látta rajtam a döntésképtelenséget, szerencsémre ő tudta mit kellene tennem. Megragadta a karomat, maga elé vezetett, és leültetett a lába közé. Elsőre elpirultam, de aztán ahogy hátulról magához húzott és a kezeit az ölembe pihentette megnyugtatott a biztonság érzete. A fejemet a nyakhajlatába fektettem. Mennyire jó illata van. A hajamba csókolt.
Ott ültem az ölelésében, a holdfényben és a tengert bámultuk. Néha-néha megpuszilta az arcomat, amitől a szunnyadó pillangók szélvihart kevertek miután mély álmukból felébredtek.
Örökké így maradnék, Changjo ölelésében.
