- Isteneem! Kész, végem van. Egy falat sem menne le a torkomon.- sóhajtottam elégedetten, majd hátra dőltem a székben, és az sem érdekelt, hogy nem illik egy ilyen helyen így viselkedni.
- Nem is csodálom, üres a tányérod.- mosolygott Byunghun.
- Mit vagy ezen meglepve, szó szerint zabáltál. Már bocsi.- így Hyunji, majd puszit nyomott az arcomra.
- Ez nem is igaz.- duzzogtam. Erre az egész társaság nevetni kezdett.
- Reméljük minden ízlett.- szólalt meg mellettem a fiatal pincér, mire egy aprót ugrottam ijedtemben. Hogy tud ilyen halkan idelopózni?
L.Joe mindenki nevében megköszönte, hála remek angol tudásának. Persze mi is tudunk, de az inkább csak makogás, mint rendes beszéd, így hát mindent az idősebb törpére bíztunk. Már éppen a számlát akartuk kérni, mire ismét megjelent a pincér, kezében egy hatalmas tálcával. Az illat amit magával hozott, nagyon ismerős volt. Csak nem?
- Odassatok skacok!- tapsikolt Ricky.
Nem csalódtam az orromban. Amit a pincér lerakott az asztalra nem volt más, mint palacsinta eper lekvárral és tejszínhabbal.
- Visszaszívom, azt hiszem mégis csak lefér még pár falat.- nyaltam meg szám szélét, és Ricky példáját követve én is tapsikolni kezdtem. Az egész asztal rengett a nevetéstől, és még a pincér is a hasát fogta.
- Megtisztelnél minket, ha te tálalnád nekünk.- kuncogott Chanhee.
- Ezer örömmel!
Sorban kitettem mindenki adagját a saját tányérjára. Utoljára kaptuk meg mi Changjoval, mivel mi ültünk az asztal legvégén. Hatalmas mosollyal az arcomon nyújtom felé a desszertet. Ahogy elveszi tőlem a tányérját, kezét az enyémhez simítja, amitől elejtettem azt. Fogalmam sincs, hogy történt, de volt akkora szerencsém, hogy a palacsinta épségben földet ért, vagyis asztalt. Mindenki megállt az evésben és minket vizslatott.
- Cs..csak kicsúszott.- pirultam el.
Senki nem szólt semmit, csak nézett. Kezdett tényleg nagyon kínos lenni az egész szituáció. S.O.S. valaki szólaljon már meg!
- Mennyit ittál?- mentett meg végre Jonghyun.- Mi van ebben az izében?- kérdezte, majd beleivott a koktélomba. A szemem majd kiesett a helyéről.- Hmm, finom. Elég tömény a benne lévő alkohol. Nem csodálom, hogy berúgtál.
- Nem rúgtam be.- kaptam ki a kezéből, és helyet foglaltam.- Én bírom az alkoholt.
- Aha, persze. Tudnék meséli.- terült el egy hatalmas vigyor az egész fején.
- Már elnézést, de ti mégis miről beszéltek?- szólalt meg barátnőm.
- Semmiről.- mondtuk egyszerre, annyi különbséggel, hogy míg Changjo büszkeséggel, én addig félelemmel. Félelem amiatt, hogy lebuktatjuk saját magunkat, a saját hülyeségünkkel.
- Na együnk, mert kihűl a pali.- tereltem a témát, azt hiszem elég feltűnően. Brávó. De aztán nem szólt senki sem. Mindenkit lefoglalt a palacsinta evészet.
Azonnal vetettem egy gyilkos pillantást a velem szemben ülő fiúra, aki erre csak megvonta vállát és puszit küldött. Egyszer megölöm ezért. Ne most akarjon zavarba hozni. Éppen bokán akartam rúgni, mikor hirtelen újból feltűnt mellettem pingvinnek öltözött fickó.
- Ez egy szellem, esküszöm.- mondtam ki hangosan amit igazából csak gondolni akartam. A fekete fehér madárka értetlen fejjel meredt rám, mire zavaromban idétlenül kezdtem vigyorogni. Biztos éppen marha szexinek tart. Na mindegy, és sóhajtottam egyet.
L.Joe felé fordult, és hozzá kezdett beszélni. A szavaiból egy valamit tudtam kiszedni. Alkohol. Mit akar?
- Oké.- válaszolta az angolos fiú, majd megköszönte a pincér kedvességét.- Kapunk meglepetést.- vigyorgott.
A sejtésem beigazolódott, mikor nyolc darab pohárkát tettek az asztalra. Azonnal beleszagoltam mégis mi ez. Rögtön megcsapott a pálinka erős illata. Saját házi pálinka, ha jól értettem, amit a pingvin mondott. Esküszöm ilyen erőset még sosem éreztem. Szétmarja az orromat. Mi lesz akkor ha lehúzom? Füstölni fogok? Borsózik a hátam, ha rágondolok hogy ezt le kell döntenem. De hát, egyszer élünk. Mind a nyolc pohár a magasba emelkedett, miután koccintottunk egyszerre húztuk le. Jó gyorsan cselekedtem, minél rövidebb ideig érezzem az ízét. A hideg rázott miután letettem a poharat. Tényleg olyan érzésem volt, mintha sárkánnyá változnék. Összeszorított szemekkel vártam, hogy elmúljon a hatása, de nem nagyon akart.
- Azt a rohadt életbe! Ez nagyon a fejembe szállt.- döntötte fejét vállamra Hyunji.- Kezdek szédülni.
- Nem csak te, ha ez megnyugtat.
Egymáson pihenve vártuk, hogy a fiúk kikérjék a számlát és fizessenek.
Azt sem hallottam, hogy mikor jött megint pingvin, de mikor kinyitottam a szemem egy újabb pohárral találtam szembe magam.
- Ez meg mi?- eszmélt fel unniem.
- A ház ajándéka.- közölte Niel.
Kétszer sem kellett mondani, megfogtam a poharat, és a magasba emelve vártam, hogy a többiek is így tegyenek. Mindenki pislogott egyet, aztán követték a példámat. Nekem már úgyis mindegy, hogy mennyit iszok.
Pár pohár után, ami tulajdonképpen azt se tudom hogy került az asztalra, már olyannyira jól éreztem magam, hogy énekelni kezdtem drága barátnőm társaságában. A pincérek csatlakoztak hozzánk, sőt még az egyik szakács is kijött a konyháról, hogy egy-két dalt dudorásszon velünk. Fáradtan ültem vissza a székre, és mivel a sok énekléstől megszomjaztam inni szerettem volna. Az előttem lévő pohárban talán valami pálinka lehetett, fogalmam sincs, túl szomjas voltam ahhoz, hogy utána járjak. Megemeltem, de a számig már nem jutott el, ugyanis megállított az én hercegem. Kivette a kezemből, és helyette egy vízzel teli poharat adott. Megjátszva a sértődött kislányt próbáltam visszakérni az eredeti üveget, de makacs volt. Engedtem neki, így ittam egy kortyot. Kivette a poharat a kezemből, letette az asztalra, megfogta a kezem és kifelé húzott az étteremből.
- Figyu, kiviszem kicsit sétálni. Találkozunk valahol vagy mi lesz? -fordult valakihez de el voltam foglalva azzal a látvánnyal, ahogy Hyunji Niel ölében ül. El is indultam volna számon kérni a két jó madarat, ha Changjo nem húzott volna a kijárat felé, én pedig nem álltam olyan biztos lábakon, hogy ellent tudjak állni. Az éjszaka hűvös szele megcirógatta az arcomat. Nagyon kellemes érzés volt.
- Hová megyünk? -érdeklődtem -Te is berúgtál? Hogy van az, hogy ha iszunk neked nincs bajod én pedig mindig totál kész leszek? -dőltem a mellkasának. -És milyen jó illatod van! -csodálkoztam, még mindig a neki döntve a fejem.
- Megint túl sokat beszélsz. -nevetett, amire felkaptam a fejem, és durcásan a csípőmre tettem a kezem. Mi az, hogy kinevet?! De olyan kis édes ilyenkor. - Na gyere, mert még meglátnak minket. -meg fogta a kezem, és neki vágtunk, egyenesen a vásár irányába. Pár perc után már összekulcsolt ujjakkal sétáltunk, csak tudnám mikor csinálta? De nem érdekelt, mert egyáltalán nem zavar.
- Figyelj. -pirultam el egy kicsit, de az esti fények miatt szerencsére nem vette észre.
- Hmm?
- Nagyon szégyellsz ilyenkor?
- Milyenkor? -pislogott nagyokat.
- Hát, hogy berúgtam egy picit.
- Nyugodj meg, én is ugyanannyit ittam, mint te, csak én jobban bírom, ennyi az egész. -mosolygott vidáman.
- A legközelebbi randinkon megígérem, hogy alkohol nélkül is igyekszem majd feloldódni. -ígértem meg neki, remélem meg is tudom tenni.
Kezemet nem eresztve, maga felé fordított, másik kezével a nyakamhoz simított, és szépen lassan közelített. Az sem érdekelte, hogy éppen egy lámpa alatt vagyunk, hogy bárki megláthat minket, gyengéden összeérintette az ajkainkat. Hosszú szempilláit lehunyta, de még csukott szemén keresztül is láttam ahogy csillognak a boldogságtól, és a vágytól, hogy megcsókoljon. Végül én is átadtam magam a mennyei pillanatnak. Szabadon lévő kezemmel másik kezét kerestem, ami tarkómnál játszadozott a tincseimmel.
Nyelveink gyengéden táncoltak egy dallamra, amit a szívünk játszott.
Levegő hiány miatt finom cuppanással váltunk el egymástól, de csak annyira, hogy homlokunk összeérjen. Lágyan a hajamba markolt, én pedig a nyakába kapaszkodtam. Olyan meghitt volt a pillanat. Két szerelmes, akiket nem érdekel a világ, csak a másik, akit szeret.
- Gyönyörű vagy. -lehelte ajkaimra.
- Nagyon szép párt alkottunk ma este. -mosolyogtam, mikor eszembe jutott, hogy ugyan olyan színű ruhát viselünk. Erre ő csak nevetni kezdett.
- Na, körül nézünk egy kicsit? -intett fejével a bódék irányába.
- Nanááá! -csillant fel azonnal a szemem.
Megfogtuk egymás kezét, és belevetettük magunkat a tömeg közé. Temérdek sok árusnál lehetett kapni mindenféle szuvenírt, vagy levendulát, vagy éppen ruhákat. Az elsőnél megakadt a szemem. Egy cuki franci bugyit pillantottam meg, aminek nyuszi farka volt. Eszméletlen aranyos volt, és nekem kell az ilyen. Changjo nagyot sóhajtva elővette a pénztárcáját, és megvette nekem a fehérneműt. Nagyon örültem neki, ezért megajándékoztam én is valamivel. Egy ugyan ilyen alsónadrágot kapott tőlem ugyanolyan farkincával. Tényleg nagyon cuki volt. Kicsit kérette magát, de aztán rá tudtam venni, hogy elfogadja. Megköszöntük az eladósnak, aztán tovább álltunk. Mindent megnéztünk. A különféle mézektől kezdve, a lekvárokon át egészen a játék bódékig. Mindent. Még egy hatalmas rózsaszín egyszarvút is kaptam. Nagyon sokat nevettünk, és úgy gondolom, hogy mind a ketten jól éreztük magunkat. De minden jónak egyszer vége van. A mi boldog pillanatainkat Jonghyun csengőhangja zavarta meg. A fiú kissé idegesen vette elő zsebe mélyéről a zenélő ketyerét.
- Akkor a kocsinál. Helló.
- Mennünk kell? -kérdeztem kissé csalódottan.
- Aha.
Csendben sétáltunk visszafelé a többiekhez. Igazából nem akartam, de kicsúszott egy sóhaj a számon.
- Mi a baj? Mit nem vettünk még?
- Jajj, nem ezzel van a baj. -vigyorogtam, de aztán le is fagyott az arcomról. - Nagyon jól éreztem magam, és sajnálom, hogy véget ért. Azt meg még inkább, hogy el kell engednünk egymás kezét. -elengedtem Changjo kezét, majd bocsánatkérő pillantást vetettem rá. - Megjöttünk, ne haragudj.
- Semmi baj, legalább te figyeltél. -mosolygott kicsit szomorkásan, amitől a legszívesebben magamhoz húztam volna egy csókra, de nem lehetett, mert már csak pár méter volt a többiek és köztünk.
Mivel Changjoval utoljára szálltunk be, így egymás mellett ülhettünk. A haza vezető úton nem volt semmi izgalmas, sőt kimondottan unalmas volt, és szörnyen álmos is lettem tőle. A fejemet a mellettem alvó fiú vállára hajtottam, és a többiek békés alvó arcát nézve, én is követtem a példájukat.
Pár pohár után, ami tulajdonképpen azt se tudom hogy került az asztalra, már olyannyira jól éreztem magam, hogy énekelni kezdtem drága barátnőm társaságában. A pincérek csatlakoztak hozzánk, sőt még az egyik szakács is kijött a konyháról, hogy egy-két dalt dudorásszon velünk. Fáradtan ültem vissza a székre, és mivel a sok énekléstől megszomjaztam inni szerettem volna. Az előttem lévő pohárban talán valami pálinka lehetett, fogalmam sincs, túl szomjas voltam ahhoz, hogy utána járjak. Megemeltem, de a számig már nem jutott el, ugyanis megállított az én hercegem. Kivette a kezemből, és helyette egy vízzel teli poharat adott. Megjátszva a sértődött kislányt próbáltam visszakérni az eredeti üveget, de makacs volt. Engedtem neki, így ittam egy kortyot. Kivette a poharat a kezemből, letette az asztalra, megfogta a kezem és kifelé húzott az étteremből.
- Figyu, kiviszem kicsit sétálni. Találkozunk valahol vagy mi lesz? -fordult valakihez de el voltam foglalva azzal a látvánnyal, ahogy Hyunji Niel ölében ül. El is indultam volna számon kérni a két jó madarat, ha Changjo nem húzott volna a kijárat felé, én pedig nem álltam olyan biztos lábakon, hogy ellent tudjak állni. Az éjszaka hűvös szele megcirógatta az arcomat. Nagyon kellemes érzés volt.
- Hová megyünk? -érdeklődtem -Te is berúgtál? Hogy van az, hogy ha iszunk neked nincs bajod én pedig mindig totál kész leszek? -dőltem a mellkasának. -És milyen jó illatod van! -csodálkoztam, még mindig a neki döntve a fejem.
- Megint túl sokat beszélsz. -nevetett, amire felkaptam a fejem, és durcásan a csípőmre tettem a kezem. Mi az, hogy kinevet?! De olyan kis édes ilyenkor. - Na gyere, mert még meglátnak minket. -meg fogta a kezem, és neki vágtunk, egyenesen a vásár irányába. Pár perc után már összekulcsolt ujjakkal sétáltunk, csak tudnám mikor csinálta? De nem érdekelt, mert egyáltalán nem zavar.
- Figyelj. -pirultam el egy kicsit, de az esti fények miatt szerencsére nem vette észre.
- Hmm?
- Nagyon szégyellsz ilyenkor?
- Milyenkor? -pislogott nagyokat.
- Hát, hogy berúgtam egy picit.
- Nyugodj meg, én is ugyanannyit ittam, mint te, csak én jobban bírom, ennyi az egész. -mosolygott vidáman.
- A legközelebbi randinkon megígérem, hogy alkohol nélkül is igyekszem majd feloldódni. -ígértem meg neki, remélem meg is tudom tenni.
Kezemet nem eresztve, maga felé fordított, másik kezével a nyakamhoz simított, és szépen lassan közelített. Az sem érdekelte, hogy éppen egy lámpa alatt vagyunk, hogy bárki megláthat minket, gyengéden összeérintette az ajkainkat. Hosszú szempilláit lehunyta, de még csukott szemén keresztül is láttam ahogy csillognak a boldogságtól, és a vágytól, hogy megcsókoljon. Végül én is átadtam magam a mennyei pillanatnak. Szabadon lévő kezemmel másik kezét kerestem, ami tarkómnál játszadozott a tincseimmel.
Nyelveink gyengéden táncoltak egy dallamra, amit a szívünk játszott.
Levegő hiány miatt finom cuppanással váltunk el egymástól, de csak annyira, hogy homlokunk összeérjen. Lágyan a hajamba markolt, én pedig a nyakába kapaszkodtam. Olyan meghitt volt a pillanat. Két szerelmes, akiket nem érdekel a világ, csak a másik, akit szeret.
- Gyönyörű vagy. -lehelte ajkaimra.
- Nagyon szép párt alkottunk ma este. -mosolyogtam, mikor eszembe jutott, hogy ugyan olyan színű ruhát viselünk. Erre ő csak nevetni kezdett.
- Na, körül nézünk egy kicsit? -intett fejével a bódék irányába.
- Nanááá! -csillant fel azonnal a szemem.
Megfogtuk egymás kezét, és belevetettük magunkat a tömeg közé. Temérdek sok árusnál lehetett kapni mindenféle szuvenírt, vagy levendulát, vagy éppen ruhákat. Az elsőnél megakadt a szemem. Egy cuki franci bugyit pillantottam meg, aminek nyuszi farka volt. Eszméletlen aranyos volt, és nekem kell az ilyen. Changjo nagyot sóhajtva elővette a pénztárcáját, és megvette nekem a fehérneműt. Nagyon örültem neki, ezért megajándékoztam én is valamivel. Egy ugyan ilyen alsónadrágot kapott tőlem ugyanolyan farkincával. Tényleg nagyon cuki volt. Kicsit kérette magát, de aztán rá tudtam venni, hogy elfogadja. Megköszöntük az eladósnak, aztán tovább álltunk. Mindent megnéztünk. A különféle mézektől kezdve, a lekvárokon át egészen a játék bódékig. Mindent. Még egy hatalmas rózsaszín egyszarvút is kaptam. Nagyon sokat nevettünk, és úgy gondolom, hogy mind a ketten jól éreztük magunkat. De minden jónak egyszer vége van. A mi boldog pillanatainkat Jonghyun csengőhangja zavarta meg. A fiú kissé idegesen vette elő zsebe mélyéről a zenélő ketyerét.
- Akkor a kocsinál. Helló.
- Mennünk kell? -kérdeztem kissé csalódottan.
- Aha.
Csendben sétáltunk visszafelé a többiekhez. Igazából nem akartam, de kicsúszott egy sóhaj a számon.
- Mi a baj? Mit nem vettünk még?
- Jajj, nem ezzel van a baj. -vigyorogtam, de aztán le is fagyott az arcomról. - Nagyon jól éreztem magam, és sajnálom, hogy véget ért. Azt meg még inkább, hogy el kell engednünk egymás kezét. -elengedtem Changjo kezét, majd bocsánatkérő pillantást vetettem rá. - Megjöttünk, ne haragudj.
- Semmi baj, legalább te figyeltél. -mosolygott kicsit szomorkásan, amitől a legszívesebben magamhoz húztam volna egy csókra, de nem lehetett, mert már csak pár méter volt a többiek és köztünk.
Mivel Changjoval utoljára szálltunk be, így egymás mellett ülhettünk. A haza vezető úton nem volt semmi izgalmas, sőt kimondottan unalmas volt, és szörnyen álmos is lettem tőle. A fejemet a mellettem alvó fiú vállára hajtottam, és a többiek békés alvó arcát nézve, én is követtem a példájukat.
