- Minek esik ez a szar? -slattyogok le álmosan, kócosan a konyhába, ahol mindenki letört hangulatban ül az asztalnál, és várja, hogy felbukkanjon a nap és azzal visszatérjen az életkedvük is.
- Na megjött Miss Hiszti. Nem is tudtam mi hiányzik még ebből a "csodálatos" reggelből.
- Pofa be. -nyögtem oda Changjonak. - De most komolyan, miért kell neked minden nap így fogadnod? Várj, inkább ne válaszolj. -intettem le még mielőtt válaszolhatott volna. Kihúztam az utolsó, szabad széket és helyet foglaltam rajta. Két kezemet az asztalra tettem, majd ráhajtottam nehéz fejemet.
- Kakaót vagy teát kérsz unnie?
- Kávét! -rikkantottam. Hallottam, ahogy valaki fújtatott egyet, gondolom Changjo, ki más, de nem foglalkoztam vele. Amilyen jól indult a nap, olyan rossz is lett. A rózsának, amit kaptam be kellett volna aranyoznia a napomat, ehelyett ez az időjárás elvett minden jó kedvet. Miért van az, hogyha úgy érzi az ember, ez az ő napja, ma megtehet olyat amit máskor nem, mindig jön valami és keresztbe tesz neki. Valaki mondja már meg miért van ez? Reméltem, hogy megbeszéljük a tegnapit Changjoval, de nem tudunk kimenni a házból. Itt meg elég kockázatos lenne, ha beszélnénk. Megköszönhettem volna neki a rózsát. Megölelhettem volna és,... Na álljunk meg egy pillanatra, honnan a fenéből veszem hogy Jonghyuntól kaptam a virágot? Azt meg ki se nézem belőle, hogy az ágyamba vitt volna. - Minsoo. -kaptam fel hirtelen a fejem, hogy megkérdezzem a leader-t, nem-e ő fektetett le az éjjel, de ezzel megijesztettem Hyunjit, aki megugrott, és a kezében tartott pohár tartalmát a mellkasomra borította. A forró kávé égetett és olyan érzést keltett, mintha sósav marná a bőrömet. Sikítozni kezdtem és legyezni magam, hátha jobb lesz, de nem múlt el a fájdalom. Hyunji dermedten állt, kezét a szájához emelve. Tekintete bűnbánó volt, mintha az ő hibája lett volna, de persze nem hibáztattam, hiszen én miattam történt. A könnyeim folyni kezdtek, amikor a mellkasomon kis hólyagok jelentek meg a hatalmas piros folt területén. Senki nem segített rajtam, én pedig megijedtem a látványtól, ám ekkor valaki a segítségemre sietett. Hálásan pillantottam fel Jonghyunra, aki hideg vizes konyharuhával törölgette az égett bőrömet. Lassan hatott és a fájdalom is szűnni kezdett. Érintése gyengéd és finom volt. Jó érzés volt, ahogy néha hozzám ér, mikor ujjai egyszer-kétszer kikandikálnak a rongy fogságából. Nem mellesleg, elég intim helyzet is volt, mégiscsak a melleim fölött simogat, ha azt vesszük. Az aggodalom nem tűnt el szemeiből, amikor megérezte heves szívverésem. - Ne aggódj, el fog múlni. -nézett végre a szemembe. - Nem amiatt aggódok. -leesett neki mire célzok és elmosolyodott.
- Khm! Öhm, esetleg megzavartunk valamit? -rögtön szétrebbentünk.
- Ha nem vettétek volna észre, hólyagosra égett a bőre, és míg ti tátott szájjal bámuljátok, ahogy szerencsétlen szenved, gondoltam egyszer az életben segítek neki. -bukott ki Changjoból elég erélyesen, aminek hála elterelte a figyelmet az előbbi kis incidensről, vagyis remélem hogy elterelte.
- Úgy sajnálom Minnie. -ölelt szorosan magához barátnőm.
- Áá! -sziszegtem karjai között, ugyanis hozzáért a fájó részhez. - Se..semmi baj. Nem a te hibád, én kapkodtam és nem figyeltem, hogy jössz. -bocsánatkérően nézett rám, amiért megint fájdalmat okozott, majd el is engedett. - Ha nem haragszotok, most felmegyek lezuhanyozni.
*Hyunji szemszöge*
Istenem de béna vagyok. Úgy szégyellem magam. Miután felment fürdeni, a többiek is visszatértek a megszokott programjukhoz, a hülyeséghez és a kanapén való fetrengéshez, addig én bocsánatkérő reggelit készítettem az én egyetlenemnek. Sütöttem neki palacsintát, megkentem mogyorókrémmel, és a hűtőben talált eperkékkel megbolondítva feltekertem. Meleg ital helyett, inkább egy frissen csavart narancslét tettem a tányér mellé, és a tálcával a kezembe a szobánk felé vettem az irányt. Könyökkel nyitottam ki az ajtót, majd egy jól irányzott rúgással be is csuktam. Soo éppen akkor lépett ki a fürdőből, amikor letettem a tálcát az éjjeli szekrényére. - Húhaa! Ezt meg miért kapom? -lelkendezett örömében, mint egy öt éves kisgyerek. - Mert nagyon sajnálom a hólyagokat és a többit. -egy finom illatú Soomint találtam magamra tekeredve. - Jajj te gyagya, tudod hogy nem haragszom, nincs is miért. -ölel szorosan, hogy már levegőt is alig kapok. Gyorsan lekaparom magamról és utasítom, hogy reggelizzen végre. Vagyis már ebédeljen. Amíg evett kibeszéltük az elmúlt napokban történteket. Össze vagyunk zárva, és a nap huszonnégy órájában együtt vagyunk, de mégsem beszélünk szinte semmit. Én Niellel meg a fiúkkal vagyok, Soomin meg... Nos igen, ez egy nagyon jó kérdés. Valamit titkol, csak tudnám mi a francot. Nem a titkolózás nagy mesterének ismertem meg, szóval nagyon kíváncsi vagyok mikor böki ki végre, hogy hol a fenébe kóvályog egész nap. Alig negyedóra alatt bevágott mindent. A hasát simogatva terült el az ágyon. - Uhh, tele vagyok. Köszönöm, nagyon finom volt. Igazi konyhatündér lett belőled. -mosolyog sejtelmesen, majd folytatja. - Ahn Daniel biztos sokszor dicsért már meg. -a név hallatán elkerekednek a szemeim. -Megfojtlak Kim Soomin! -majd azzal a lendülettel egy párnát vágok a fejéhez. Hangosan röhög, szinte a ház is beleremeg. - Különben is, nincs köztünk semmi. -teszem hozzá. - Ja, egyenlőre. -leveszi fejéről a párnát, majd felül az ágyon. Egy szemforgatás után felállok, kezembe veszem a tálcát és elindulok lefelé. - Amúgy nem gondoltál még bele, mi lenne, ha az egyik sráccal összejönnél? -kérdezte. - L.Joe tuti kinyírná. -mondom komolyan, majd mind a ketten hangosan nevetni kezdünk. - Mit fogsz csinálni? Nincs kedved sétálni? - Ilyen időbe? Begöndörödik a hajam. -esik kétségbe, majd egy kuncogás után folytatja. - Nem, amúgy olvasni szeretnék egy kicsit. Kihasználom, hogyha már nem tudok a parton lenni, legalább olvasni tudok. Most békén hagynak. -célzott itt a fiúkra, akik ilyenkor sose hagynak minket nyugton. Valahogy mindig a vízben kötünk ki, ha akarunk, ha nem. - Jól van, akkor majd szólok, ha kisütött a nap és lesz valami. - Okés. -előkutatja a könyvét és a fülhallgatóját, és már nincs is közöttünk. Amikor Soomin olvas, nem létezik más számára, csak a könyv és a könyvhöz illő zene. Minden eseményhez keres egy zenét, és úgy olvas. Például egy idegtépő részhez egy ütős zenét hallgat. Mindig csodáltam ezt a kapcsolatot közte, a könyv és a zene között. Minnie mindent a zenével és az olvasással próbál megoldani. Amikor Hanbyullal szakított akkor is a zene tartotta benne az életet, amikor nem voltam mellette. Szóval egy a lényege, hogy nagyon ragaszkodott ehhez a két dologhoz.
Lassan csuktam be az ajtót, nehogy megzavarjam, aztán a konyhába sétáltam, hogy elmossam a koszos edényeket. Tényleg nagyon házias lettem mióta itt vagyunk. Jó, persze mindig is az voltam, de akkor is. Szinte én főzök ezekre az állatokra. Mert azt kell hogy mondjam rájuk. Ezen a kijelentésemen kuncognom kellett. - Mi olyan vicces? Ennyire örülsz, hogy elmosogattam? -érdeklődik a mögöttem álló fiú. A hangjától a hideg futkos a hátamon. Ez lehet vicces vagy éppen gáz, de azt annyira imádom mikor valamelyik agyament kínozza ő pedig visít mint egy elmebeteg. Olyan szexi olyankor a hangja. Na, Hyunji szállj le a fellegekből. - Nem azon, de nagyon rendes tőled, hogy elmosogattál. - fordulok meg, hogy a szemébe nézhessek. Bár ne tettem volna. Istenem azok az ajkak. Képzeletben máris tovább haladtam. Már éppen a cipzárjával bíbelődök. A fene egye meg Lee Hyunji! Beteges ez a szexmániás képzelet. Gyorsan megrázom a fejem, hogy kiürüljön az, de ez nem megy egyről a kettőre. - Jól vagy? -kérdezi nevetve. - Mi? Ja persze, csak ezt még elmosom. -nevetek mint egy idióta és elpirulok a saját hülyeségemen. Ő meg a semmiből az ajkaimra tapad. - Ühmm... -adom ki ezt a nevetséges nyögést amint felfogom, hogy húsos párnái éppen az enyémet kényeztetik. Aztán elröhögi magát. - Bocs, ne haragudj, de nem bírtam röhögés nélkül. - fogja a hasát, majd bocsánatkérően rám pillant, de abban a pillanatban megint rátör egy újabb hullám. - Tűnj el Ahn Daniel! - adom ki a parancsot, persze nevetve. - Igenis! -szalutál ez az idióta. - Később még elkaplak. -kacsint, majd eltűnik végre. Akárhányszor megcsókol ez a barom, mindig ilyen idióta nyögést hallatok. De ha egyszer olyan, ahw... Viszont ami a legfontosabb, hogy nem értem mi folyik itt. Az a helyzet, hogy mióta megérkeztünk forr közöttünk a levegő. Titokban találkozgattunk először, aztán a többiek előtt is közel voltunk egymáshoz, na meg arról ne is beszéljünk, mikor részegen a többiek előtt smárolunk. Bár azt ráfoghatjuk a piára, de na. Mindenki tudja, vagy sejti, itt gondolok a két jó madárra, hogy van közöttünk valami. A baj csak az, hogy nem mondtuk ki. Nemhogy a többiek de még magunk között se. Végül is nem zavar, mert nagyon jól elvagyunk így is, de azért jobban örülnék, ha hivatalosan is együtt lennénk. Jajj anyám, elpirultam még a gondolattól is. Jobbnak láttam inkább a mosogatásra koncentrálni.
Amint végeztem, átcsoszogtam a nappaliba, ahol a srácok nagyba játszottak.
- Már megint FIFA? Nem unjátok még?
- Nem! -kiáltották egyszerre.
- De eléggé. -válaszolt unottan Changjo. - Alszok egyet. -azzal felállt és elindult felfelé.
- Van kedved sétálni? -kérdezte az ablakon kifelé bámuló Niel.
- Esik még? -mentem oda hozzá.
- A-a. -rázta meg fejét.
- Akkor igen. -mosolyogtam. Felhúztam a fotelből, felkaptunk egy pulcsit és mielőtt elindultunk volna odaszóltunk a fiúknak, akik nem hiszem, hogy nagyon foglalkoztak volna velünk.
Az idő kellemes volt. Hűvös de mégis jó volt. A tengerpart felé indultunk. Ilyen eső után egy lélek sem járt kint. A hullámok néhol aprók néhol pedig egészen hatalmasak voltak. Csoda szép táncot lejtettek. Egymás mellett sétáltunk, csendben. Nem mondom azt, hogy hiányzott volna, hogy beszélgessünk, de azt hiszem most van a megfelelő pillanat arra, hogy a végére járjak a dolognak. Nagy levegő, és hajrá.
- Niel.
- Tudom mit akarsz mondani. Csak félek egy kicsit. -értetlenül bámultam rá, mégis mitől félhet. - Meg fog ölni a bátyád, ha egy ujjal is hozzád érek, vagy még rosszabb.
- Csss. -csitítottam el. - Figyelj, szerintem ha a tesó nem bízna meg benned, már rég letépte volna a fütykösöd és már rég azokkal pislognál.
- Hmm ez egészen megnyugtató. -mondja haláli komolysággal, majd mind a ketten szakadni kezdünk. - Szóval akkor tudja, hogy nem csalódhatsz bennem?
- Biztosra veszem, hogy megbízik benned is, és bennem is.
- Nos... -köszörüli meg a torkát. - Lee Hyunji, lennél a barátnőm? -a szél belekap a hajamba, ahogy az ő fürtjeit is ide-oda dobálja. A szeme kíváncsiságról árulkodik, de legbelül tudja, hogy mi a válasz. Végre eljött az a pillanat, amire már évek óta vártam, végre nyíltan is együtt lehetünk. Alig várom, hogy azok az ajkak csak is az enyémek lehessenek és senki másé. Végre ott ébredhetek majd minden reggel, ahol már régóta szeretnék, az ő karjaiban. Azt akarom, hogy Ahn Daniel örökre az enyém legyen.
- Igen, ezer örömmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése