"Azt akarom, hogy az enyém legyél. Senki másé nem lehetsz!" -olvasom, majd boldogságban fürödve teszem le a könyvet. Annyira beleélem magam a történtbe, hogy szerelmes lettem magába a könyvbe.
Elterülök az ágyamon és még mindig zenét hallgatva lecsukom pilláimat és az olvasottakon gondolkodok. Bárcsak velem történnének meg ilyen dolgok. Milyen jó lenne, ha amit a könyvekben olvasok valós lenne. A visszahúzódó lány annak ellenére, hogy bántják megtalálja a boldogságot és a gondoskodó, féltő szerelmét, aztán boldogan élnek életük végéig. A gondolattól is melegség jár át. De szép is lenne. A jó megérdemli hogy boldogan éljen, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Hmm. Vajon a mi világunk miért nem ilyen? Általában mindig a jók szenvednek. Vegyük például egy gázolásos esetet. Az ártatlan szerencsétlen megsérül vagy még rosszabb meghal, aki pedig a balesetet okozza vagy sérülés nélkül megússza, vagy ami a legbosszantóbb, hogy megállás nélkül tovább halad. Na jól van, mióta vagyok ilyen elmélkedő? Ez megmosolyogtat egy kicsit, aztán visszaterelem a gondolataimat a könyvemhez. Elképzelem magam, én mit tennék ilyen helyzetekben, hogy kezelném, hogyha megtámadnak, vagy ha a szerelmem ilyeneket mondana. Vajon Changjo mikor mond nekem ilyeneket? Félek a többiek reakciójától, de a legnagyobb félelmem, hogy csalódok benne. Nem akarok többet csalódni egy férfiban. Nekem nem jár ki a boldogságból legalább egy kis darabka? Vagy lehet, hogy egy főszereplő vagyok egy könyvben és ennek nem happy end lesz a vége? Ki az az elvetemül író aki nem úgy ír? Mi veszi rá arra, hogy az legyen a vég? Ha könyvet írhatnék biztosan kedveznék a boldogságnak. Vagy mégsem? Lehet, hogy elegem lenne és azt szeretném hogy valami más legyen a megszokottól? Lehetséges, hogy ez vezérli az írókat. Mindig újat alkotni.
Mivel minden ember a saját életét írja, nem szeretnék nagyon távol kerüli a megszokottól. Szeretnék boldog lenni, szeretnék sikeres lenni az életbe, gyerekeket és egy szerető férjet, aki mellett boldogan élhetek és megelégedve hagyhatom itt ezt a világot. Még csak tizennyolc éves vagyok, de úgy érzem mintha a világ összes fájdalmát én cipelném. Tudom, hogy ez rossz felfogás de mégis így érzek. Nem vagyok hülye, csak..de igen hülye vagyok. Már megint hogy jutottam el idáig? Már nem bírom követni a gondolatmenetemet. Gyakran érzem úgy, hogy tényleg méltó vagyok a szőke jelzőre.
A zene tovább dübörgött a fülembe, segítve, hogy leállítsam az agyam és csak az egymást követő ritmusokra koncentráljak.
Kellemes érzés volt, ahogy simogatta az arcom. Puha keze lágyan és félve érintett meg, mintha attól félne hogy eltörhetek. De hát nem vagyok porcelán baba, nyugodtan érj hozzám! Kérleltem őt, de mintha meg sem hallott volna simította félve az arcomat. Aztán halkan dúdolni kezdett valami lassú számot. Nem is tudtam, hogy ilyen szép hangja van. Már nem csak kezével kényeztetett, de hangjával is. És végül megbabonázza csókjával. Finom ajkai óvatosan érintik az enyémet, attól félve, hogy felébredek. Csipkerózsikának érzem magam a csókjától. Hihetetlen, hogy álmomban is mennyire valós egy kis szájra puszi.Puha, lágy, meleg de mégis nedves. Na várjunk csak!
Azonnal kipattantak a szemeim, ahogy másodszorra éreztem meg ajkait az enyémhez érni.
-Jonghyun. -tolom el finoman magamtól. -Mit keresel itt? -értetlenkedek.
-Olyan voltál mint egy angyal. -suttog a számra, miután visszanyerte higgadtságát. Forró lehelete csiklandozott. -Gyönyörű vagy, amikor alszol. -simított hátra egy kósza tincset a fülem mögé, nem távolodva el ajkaim közeléből.
-Csak akkor? -kérdezem, majd közelebb hajolva hozzá megcsókolom. Elég volt, hogy tudjam a választ. Arcomat végig simítva eljutott a hajamhoz, amit lágyan megmarkolt. Hirtelen viszont elengedett, de a csókot nem megszakítva, a vállamnál fogva lenyomott az ágyra, ő pedig fölém tornyosult. A szívem hevesen kezdett verni. Erre nem számítottam. Mi ütött belé? Reggel még meg tudtuk volna ölni egymást, most meg éppen a csípőmön ül, csókol, közben pedig a karomat cirógatja. Mi van veled Choi Jonghyun? Bár nem panaszkodhatok, nagyon is tetszik. Sőt. Többet akarok! Végre észhez térek és bekapcsolódok a kis játékba. Kezemet végig simítom a hátán egészen a pólója széléig és csiga lassúsággal kezdem levenni róla. Nyelvünk közben vad táncot jár, úgy érzem sosem állnak le. Tele vagyunk mindketten energiával, ami sosem fogy el. Pólóját a nyakáig húzom és ahhoz, hogy le tudjam venni róla, el kell távolodnunk egymástól. Súlyát, amivel rajtam ül, egyáltalán nem érzem, annál inkább hatalmas dudorát, ami hozzám nyomódik. Arcom azonnal égni kezd. Felülök, hogy lehúzzam róla végre a zavaró textilt. Engedi, hogy én csináljam. Lassan feltárul elém kockás hasa, izmos mellkasa és széles, iszonyat szexi válla. Annyiszor láttam már Changjot félmeztelenül, mégsem tűnt fel még egyszer sem, hogy ennyire ki van gyúrva. Mondhatni, majdnem a nyálam is kifolyt a látványtól. Szememmel végig pásztáztam minden egyes pontot. Köldökétől a mellbimbójáig, onnan kulcscsontjáig. Uram Isten!!! Valaki csípjen meg! Olyan volt mint valami félisten. Tovább haladva, nagyokat nyelve pislogtam nyakánál, majd a csibészes ajkai után pajkos szemei és végül ében fekete haja, ami kócosan omlott homlokára. Szerelmes vagyok ebbe a fiúba, ebbe a férfiba. Észre se vettem, de abból a kis kölyökből akit mindig is gyűlöltem, micsoda férfi lett. Testileg. Az agyi szintjét inkább hagyjuk.
Hajába markoltam és vele együtt visszafeküdtem az ágyra. Újabb édes csatába hívott, közben mostanra már csupasz hátát fedeztem fel a tenyereimmel. Bőre akár a babáké, finom és puha. Meglepetésként ért, hogy észre sem vettem, hogy keze a nadrágom korcánál játszadozik. Érintésére libabőrös lettem. Aztán mint minden jónak, ennek is el kellett múlnia, ugyanis az ajtó túloldaláról hangokat hallottam. Hyunji közeledett. Teljesen bepánikoltam, de Changjo mintha nem is érzékelné a közeledő veszélyt. Lenyomta a kilincset, de az nem nyílt.
-Héé, Soo! -kezdett el kopogni. -Miért zártad be? -tehát Changjo ezért nem aggódott, bezárta az ajtót.
Azon nyomban megszakítottam a csókot és oldalra fordítva a fejem mondtam ki az első szót ami eszembe jutott. -Egy pillanat és nyitom.
Szélsebesen másztam ki Changjo alól, aki kissé zavartan és dühösen vette fel a pólóját.
-Most mit csináljunk? -suttogtam kétségbeesetten a fiúnak akinek a szemében égtek a lángok. Ide-oda kapkodva a fejem kerestem a megfelelő búvóhelyet, ahová el tudom rejteni Jonghyunt, amíg lerázom Hyun-t.
-Mi lesz már? Bepisilek. -dörömbölt unniem.
-Megyek már! -visítottam, mire Changjo a füléhez kapott. -Bocsi. -legyintettem neki. -Mássz be oda! -mutattam az ágy alá.
-Mi van? Azt már nem. -fonta össze karjait.
-Kérlek. -libbentem elé és adtam neki egy hosszú szájra puszit. Sóhajtva bár, de engedelmeskedett. Miután megbizonyosodtam, hogy egyik irányból sem látszik, kinyitottam az ajtót. Hyunji rögtön berohant a fürdőszobába, természetesen nyitva hagyva az ajtót, hogy mindent halljunk. Amíg ő éppen csurgatott, addig próbáltam zilált kinézetemet elviselhetővé tenni.
-Már majdnem kidurrantam. -sóhajtozott a fürdőszobából miközben mosta a kezét és a tükörből bámult magára. Arca csak úgy sugárzott a boldogságtól. Most vagy csokit evett, vagy be van rúgva, vagy éppen most etye-petyélt. Erre a gondolatra kikerekedett a szemem. Ahogy ott illegett billegett a tükör előtt, olyan volt mint egy kielégült...Bocsi Hyunji, ki kell mondanom!
-Ti lefeküdtetek! -rohanok be a fürdőszobába, majdnem hanyatt esve a szőnyegbe.
-Mi van? -elpirult. Tudtaaaaaam!!!
-Te elpirultál! -mutatok a piros foltokra az arcán. -Te most hancúroztál Ahn Daniellel és neked azért kellett ennyire pisilned.
-Te megőrültél. Nem feküdtem le Niellel. -mondja határozottan, de átlátok a szitán. Ha nem is most feküdt le vele, attól még lefeküdt vele.
-Jó oké, de az tuti hogy miatta vagy ilyen boldog.
-Ennyire látszik? -kap fejéhez és idiótán kezd nevetni. De aranyos.
-Tudod, hogy előttem nincsenek titkok. Na mesélj miről is van szó. -parancsolok rá természetesen kedvesen. Ő azonban sarkon fordul és menekülőre veszi a dolgot. Kirohanok utána a szobába, megragadom a karját és az ágyra ültetem. Összefonom kezeimet és így várom a kis mondanivalóját.
-Na jóó. -sóhajtozik, de legbelül mindketten nagyon jól tudjuk, hogy alig várja, hogy kimondhassa. -Niel megkért, hogy legyek a barátnője.
Öt perc néma csend. Aztán robban a bomba. Visítva nézek Hyunjira, majd ő is csatlakozik hozzám. Felpattanunk az ágyra és örömtáncot járva ugrálunk. Végreeee!! Már itt volt az ideje. Annyira örültem a boldogságának, hogy az valami hihetetlen.
-Soo, én olyan boldog vagyok. -huppan le az ágyára.
-Én is nagyon boldog vagyok. -ültem le én is a sajátomra. -Annyira örülök nektek. -erre nyakamba találom a boldogságtól repkedő barátnőmet.
-Köszönöm. -enged el végre, majd kisétál a szobából, gondolom újdonsült barátjához.
-Ahh. -sóhajtok boldogan.
-Hapci!
-B*szki, Changjo. -ugrok le gyorsan és letérdelek az ágy mellé. -Ne haragudj. -segítek neki kimászni.
-Sosem fogom megérteni, ti lányok hogy tudtok ilyen hangokat kiadni magatokból.
-Még szerencse, hogy nem is kell értened. -húzom fel állásba, majd azonnal hozzá is bújok. Lassan esik le mit is csináltam az előbb, de végül magához szorít. Gyengéden simogatja a fejemet, majd a hajamra nyom egy puszit. Kicsit elnyomom magam tőle, lábujjhegyre ágaskodok és megcsókolom. A csók után, amit viszonzott is, elenged és nagy nehezen búcsút int. Óvatosan kinyitja az ajtót, körbe néz tiszta e a levegő, majd lesurran a lépcsőn.
A lépcső tetején megállva, azon gondolkodok, mi lett volna, ha Hyunji nem zavar meg minket. Vajon odáig fajultak volna a dolgok? Magam előtt látom a képet, ahogyan egyszerre vesszük a levegőt, a testünk egymáshoz simul... A fülem égni kezdett. Azonnal le kell állítanom a fantáziám, különben azt hiszik, hogy csináltam valamit, EGYEDÜL. Azt meg azért mégsem kellene. Mély levegőt véve rendeztem magamban a gondolatokat, majd a többiekhez indultam. Elég a punnyadásból, bulizni akarok!
Elterülök az ágyamon és még mindig zenét hallgatva lecsukom pilláimat és az olvasottakon gondolkodok. Bárcsak velem történnének meg ilyen dolgok. Milyen jó lenne, ha amit a könyvekben olvasok valós lenne. A visszahúzódó lány annak ellenére, hogy bántják megtalálja a boldogságot és a gondoskodó, féltő szerelmét, aztán boldogan élnek életük végéig. A gondolattól is melegség jár át. De szép is lenne. A jó megérdemli hogy boldogan éljen, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Hmm. Vajon a mi világunk miért nem ilyen? Általában mindig a jók szenvednek. Vegyük például egy gázolásos esetet. Az ártatlan szerencsétlen megsérül vagy még rosszabb meghal, aki pedig a balesetet okozza vagy sérülés nélkül megússza, vagy ami a legbosszantóbb, hogy megállás nélkül tovább halad. Na jól van, mióta vagyok ilyen elmélkedő? Ez megmosolyogtat egy kicsit, aztán visszaterelem a gondolataimat a könyvemhez. Elképzelem magam, én mit tennék ilyen helyzetekben, hogy kezelném, hogyha megtámadnak, vagy ha a szerelmem ilyeneket mondana. Vajon Changjo mikor mond nekem ilyeneket? Félek a többiek reakciójától, de a legnagyobb félelmem, hogy csalódok benne. Nem akarok többet csalódni egy férfiban. Nekem nem jár ki a boldogságból legalább egy kis darabka? Vagy lehet, hogy egy főszereplő vagyok egy könyvben és ennek nem happy end lesz a vége? Ki az az elvetemül író aki nem úgy ír? Mi veszi rá arra, hogy az legyen a vég? Ha könyvet írhatnék biztosan kedveznék a boldogságnak. Vagy mégsem? Lehet, hogy elegem lenne és azt szeretném hogy valami más legyen a megszokottól? Lehetséges, hogy ez vezérli az írókat. Mindig újat alkotni.
Mivel minden ember a saját életét írja, nem szeretnék nagyon távol kerüli a megszokottól. Szeretnék boldog lenni, szeretnék sikeres lenni az életbe, gyerekeket és egy szerető férjet, aki mellett boldogan élhetek és megelégedve hagyhatom itt ezt a világot. Még csak tizennyolc éves vagyok, de úgy érzem mintha a világ összes fájdalmát én cipelném. Tudom, hogy ez rossz felfogás de mégis így érzek. Nem vagyok hülye, csak..de igen hülye vagyok. Már megint hogy jutottam el idáig? Már nem bírom követni a gondolatmenetemet. Gyakran érzem úgy, hogy tényleg méltó vagyok a szőke jelzőre.
A zene tovább dübörgött a fülembe, segítve, hogy leállítsam az agyam és csak az egymást követő ritmusokra koncentráljak.
Kellemes érzés volt, ahogy simogatta az arcom. Puha keze lágyan és félve érintett meg, mintha attól félne hogy eltörhetek. De hát nem vagyok porcelán baba, nyugodtan érj hozzám! Kérleltem őt, de mintha meg sem hallott volna simította félve az arcomat. Aztán halkan dúdolni kezdett valami lassú számot. Nem is tudtam, hogy ilyen szép hangja van. Már nem csak kezével kényeztetett, de hangjával is. És végül megbabonázza csókjával. Finom ajkai óvatosan érintik az enyémet, attól félve, hogy felébredek. Csipkerózsikának érzem magam a csókjától. Hihetetlen, hogy álmomban is mennyire valós egy kis szájra puszi.Puha, lágy, meleg de mégis nedves. Na várjunk csak!
Azonnal kipattantak a szemeim, ahogy másodszorra éreztem meg ajkait az enyémhez érni.
-Jonghyun. -tolom el finoman magamtól. -Mit keresel itt? -értetlenkedek.
-Olyan voltál mint egy angyal. -suttog a számra, miután visszanyerte higgadtságát. Forró lehelete csiklandozott. -Gyönyörű vagy, amikor alszol. -simított hátra egy kósza tincset a fülem mögé, nem távolodva el ajkaim közeléből.
-Csak akkor? -kérdezem, majd közelebb hajolva hozzá megcsókolom. Elég volt, hogy tudjam a választ. Arcomat végig simítva eljutott a hajamhoz, amit lágyan megmarkolt. Hirtelen viszont elengedett, de a csókot nem megszakítva, a vállamnál fogva lenyomott az ágyra, ő pedig fölém tornyosult. A szívem hevesen kezdett verni. Erre nem számítottam. Mi ütött belé? Reggel még meg tudtuk volna ölni egymást, most meg éppen a csípőmön ül, csókol, közben pedig a karomat cirógatja. Mi van veled Choi Jonghyun? Bár nem panaszkodhatok, nagyon is tetszik. Sőt. Többet akarok! Végre észhez térek és bekapcsolódok a kis játékba. Kezemet végig simítom a hátán egészen a pólója széléig és csiga lassúsággal kezdem levenni róla. Nyelvünk közben vad táncot jár, úgy érzem sosem állnak le. Tele vagyunk mindketten energiával, ami sosem fogy el. Pólóját a nyakáig húzom és ahhoz, hogy le tudjam venni róla, el kell távolodnunk egymástól. Súlyát, amivel rajtam ül, egyáltalán nem érzem, annál inkább hatalmas dudorát, ami hozzám nyomódik. Arcom azonnal égni kezd. Felülök, hogy lehúzzam róla végre a zavaró textilt. Engedi, hogy én csináljam. Lassan feltárul elém kockás hasa, izmos mellkasa és széles, iszonyat szexi válla. Annyiszor láttam már Changjot félmeztelenül, mégsem tűnt fel még egyszer sem, hogy ennyire ki van gyúrva. Mondhatni, majdnem a nyálam is kifolyt a látványtól. Szememmel végig pásztáztam minden egyes pontot. Köldökétől a mellbimbójáig, onnan kulcscsontjáig. Uram Isten!!! Valaki csípjen meg! Olyan volt mint valami félisten. Tovább haladva, nagyokat nyelve pislogtam nyakánál, majd a csibészes ajkai után pajkos szemei és végül ében fekete haja, ami kócosan omlott homlokára. Szerelmes vagyok ebbe a fiúba, ebbe a férfiba. Észre se vettem, de abból a kis kölyökből akit mindig is gyűlöltem, micsoda férfi lett. Testileg. Az agyi szintjét inkább hagyjuk.
Hajába markoltam és vele együtt visszafeküdtem az ágyra. Újabb édes csatába hívott, közben mostanra már csupasz hátát fedeztem fel a tenyereimmel. Bőre akár a babáké, finom és puha. Meglepetésként ért, hogy észre sem vettem, hogy keze a nadrágom korcánál játszadozik. Érintésére libabőrös lettem. Aztán mint minden jónak, ennek is el kellett múlnia, ugyanis az ajtó túloldaláról hangokat hallottam. Hyunji közeledett. Teljesen bepánikoltam, de Changjo mintha nem is érzékelné a közeledő veszélyt. Lenyomta a kilincset, de az nem nyílt.
-Héé, Soo! -kezdett el kopogni. -Miért zártad be? -tehát Changjo ezért nem aggódott, bezárta az ajtót.
Azon nyomban megszakítottam a csókot és oldalra fordítva a fejem mondtam ki az első szót ami eszembe jutott. -Egy pillanat és nyitom.
Szélsebesen másztam ki Changjo alól, aki kissé zavartan és dühösen vette fel a pólóját.
-Most mit csináljunk? -suttogtam kétségbeesetten a fiúnak akinek a szemében égtek a lángok. Ide-oda kapkodva a fejem kerestem a megfelelő búvóhelyet, ahová el tudom rejteni Jonghyunt, amíg lerázom Hyun-t.
-Mi lesz már? Bepisilek. -dörömbölt unniem.
-Megyek már! -visítottam, mire Changjo a füléhez kapott. -Bocsi. -legyintettem neki. -Mássz be oda! -mutattam az ágy alá.
-Mi van? Azt már nem. -fonta össze karjait.
-Kérlek. -libbentem elé és adtam neki egy hosszú szájra puszit. Sóhajtva bár, de engedelmeskedett. Miután megbizonyosodtam, hogy egyik irányból sem látszik, kinyitottam az ajtót. Hyunji rögtön berohant a fürdőszobába, természetesen nyitva hagyva az ajtót, hogy mindent halljunk. Amíg ő éppen csurgatott, addig próbáltam zilált kinézetemet elviselhetővé tenni.
-Már majdnem kidurrantam. -sóhajtozott a fürdőszobából miközben mosta a kezét és a tükörből bámult magára. Arca csak úgy sugárzott a boldogságtól. Most vagy csokit evett, vagy be van rúgva, vagy éppen most etye-petyélt. Erre a gondolatra kikerekedett a szemem. Ahogy ott illegett billegett a tükör előtt, olyan volt mint egy kielégült...Bocsi Hyunji, ki kell mondanom!
-Ti lefeküdtetek! -rohanok be a fürdőszobába, majdnem hanyatt esve a szőnyegbe.
-Mi van? -elpirult. Tudtaaaaaam!!!
-Te elpirultál! -mutatok a piros foltokra az arcán. -Te most hancúroztál Ahn Daniellel és neked azért kellett ennyire pisilned.
-Te megőrültél. Nem feküdtem le Niellel. -mondja határozottan, de átlátok a szitán. Ha nem is most feküdt le vele, attól még lefeküdt vele.
-Jó oké, de az tuti hogy miatta vagy ilyen boldog.
-Ennyire látszik? -kap fejéhez és idiótán kezd nevetni. De aranyos.
-Tudod, hogy előttem nincsenek titkok. Na mesélj miről is van szó. -parancsolok rá természetesen kedvesen. Ő azonban sarkon fordul és menekülőre veszi a dolgot. Kirohanok utána a szobába, megragadom a karját és az ágyra ültetem. Összefonom kezeimet és így várom a kis mondanivalóját.
-Na jóó. -sóhajtozik, de legbelül mindketten nagyon jól tudjuk, hogy alig várja, hogy kimondhassa. -Niel megkért, hogy legyek a barátnője.
Öt perc néma csend. Aztán robban a bomba. Visítva nézek Hyunjira, majd ő is csatlakozik hozzám. Felpattanunk az ágyra és örömtáncot járva ugrálunk. Végreeee!! Már itt volt az ideje. Annyira örültem a boldogságának, hogy az valami hihetetlen.
-Soo, én olyan boldog vagyok. -huppan le az ágyára.
-Én is nagyon boldog vagyok. -ültem le én is a sajátomra. -Annyira örülök nektek. -erre nyakamba találom a boldogságtól repkedő barátnőmet.
-Köszönöm. -enged el végre, majd kisétál a szobából, gondolom újdonsült barátjához.
-Ahh. -sóhajtok boldogan.
-Hapci!
-B*szki, Changjo. -ugrok le gyorsan és letérdelek az ágy mellé. -Ne haragudj. -segítek neki kimászni.
-Sosem fogom megérteni, ti lányok hogy tudtok ilyen hangokat kiadni magatokból.
-Még szerencse, hogy nem is kell értened. -húzom fel állásba, majd azonnal hozzá is bújok. Lassan esik le mit is csináltam az előbb, de végül magához szorít. Gyengéden simogatja a fejemet, majd a hajamra nyom egy puszit. Kicsit elnyomom magam tőle, lábujjhegyre ágaskodok és megcsókolom. A csók után, amit viszonzott is, elenged és nagy nehezen búcsút int. Óvatosan kinyitja az ajtót, körbe néz tiszta e a levegő, majd lesurran a lépcsőn.
A lépcső tetején megállva, azon gondolkodok, mi lett volna, ha Hyunji nem zavar meg minket. Vajon odáig fajultak volna a dolgok? Magam előtt látom a képet, ahogyan egyszerre vesszük a levegőt, a testünk egymáshoz simul... A fülem égni kezdett. Azonnal le kell állítanom a fantáziám, különben azt hiszik, hogy csináltam valamit, EGYEDÜL. Azt meg azért mégsem kellene. Mély levegőt véve rendeztem magamban a gondolatokat, majd a többiekhez indultam. Elég a punnyadásból, bulizni akarok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése