20.fejezet

Fáradtan pillantottam Hyunjira, hogy most már elég lesz a táncból. Alig álltam már a lábamon és rettentő szomjas is voltam. Az alkohol teljesen felszívódott a szervezetembe, mondhatni kijózanodtam. 

-Visszamegyünk? -kérdeztem, mire ő csak bólintott. Olyan másak az otthoni bulik ehhez képest. Ezt sokkal jobban élveztem. -Ez nagyon kimerítő volt. -mondtam miközben próbáltunk kikászálódni a tömegből. Hyunji megfogta a kezem és utat törve kifelé húzott. Az itteni fiúkhoz képest nagyon kicsik voltunk, ennek ellenére simán félretolta őket. Magamban jót vigyorogtam rajta. Mármint nem Hyunjin, hanem az egész szitun. Végre nem láttam mindenhol embereket, leszámítva az asztaloknál lévőket, beleértve a mi kis családunkat. Kivéve Changjot. Hol van? Hyunji elengedte a kezem és miután levette a cipőjét odarohant Nielhez, aki azonnal a karjaiba zárta. Én is követtem a példáját és levettem a magassarkúmat, ami lassan hólyagokkal ajándékozott volna meg. A két cipőt a kezembe fogtam és elindultam a többiekhez, hogy igyak valamit, de sajnos megtaláltam Changjot. 

-Soomin! -kiáltott utánam Hyunji, de én csak rohantam hazáig. Ott smárolt egy r*banccal. Ott ült és...és... Ezt nem hiszem el. Nem akarom elhinni. Nem tudom felfogni. Nem tehette ezt velem. 

Nem érdekelt, hogy bámulnak, vagy füttyögetnek, az sem érdekelt, hogy utánam kiabálnak. Hazáig futottam. Semmi nem állított meg, az sem hogy a szemem megtelt könnyel és utat törve végig gördült az arcomon. Annyira fájt. Elárult. 

Kivettem a lábtörlő alól a lakáskulcsot, kinyitottam az ajtót és berohantam a szobámba. Magamra zártam és az ágyamba estem. Torkom szakadtából üvöltöttem. A hajamat tépve, mint egy elmebeteg ordítva sírtam.

*Changjo szemszöge* 

Hogy futhat ennyire gyorsan? A tömegben teljesen elvesztettem. Hova mehetett? Megálltam. Az egész olyan volt mint a filmekben. Mintha szoborrá változtam volna, a körülöttem lévők pedig tovább buliztak, mit sem sejtve arról, hogy most csesztem el mindent. Sose fogja megbocsátani ezt nekem. Hogy lehettem ekkora idióta? Belementem a játékba, anélkül hogy rá gondoltam volna. Eszembe se volt, hogy itt van. Teljesen kiment a fejemből. Soha többet nem iszok. Vissza kell kapnom.

-Mekkora egy idióta p*cs vagyok! -kaptam a fejemhez és a legszívesebben bőgni kezdtem volna. Fájt a szívem, hogy micsoda fájdalmat okoztam neki. 

-Mi folyik itt? -ért mellém Minsoo. -És ne hazudj! 

-Hyung. -elhalt a hangom. Nem tudtam hogy fejezzem ki magam. Körülbelül most vesztettem el életem szerelmét. A tudat, hogy sosem kapom vissza ébresztett fel arra, hogy szeretem Soomint. Szerelmes vagyok a mosolyába, a hangjába, a tüsszentésébe, a beszólásaiba. Szeretlek Kim Soomin. 

-Jonghyun. -tette vállamra kezét. -Menj utána! -lökött meg finoman. 

Hazáig futottam. Hálás lehetek Minsoonak. Valahol legbelül mindig tudtam, hogy ő végig tudta. Az ajtó nyitva volt, tehát tényleg hazajött. Az előszobából hallani lehet hangos sírását. Felrohantam a lépcsőn, egyenesen a szobájához, de benyitni nem tudtam, mert kulcsra zárta. Kopogtam. 

-Soomin, engedj be.

-Tűnj el innen. Húzz vissza ahhoz a r*banchoz. 

-Had magyarázzam meg. -dőltem az ajtófélfának. 

-Mit nem értesz abból hogy tűnj el innen. -üvölti. Magam előtt látom vörösre sírt szemeit. A szívem megszakadt. 

-Kérlek. 

-Kérleld azt a csajt akivel olyan jól elvoltál. -emeli ki az utolsó szót. 

-Csak játszottunk és részeg voltam. Kérlek engedj be. -néma csend. Nem jött válasz. Elrugaszkodtam a félfától, hogy teljes alakommal az ajtó elé lépjek. Ekkor nyílt ki. Csatt. Soomin lekevert egy hatalmasat. A lendülettől, amilyen erő volt az ütésében, elfordítottam a fejem. Nem kaptam a fájó részhez, hiszen megérdemeltem. Lassan néztem csak rá. Igazam volt, a szeme vér vörös, duzzadt. És ez miattam. 

-Nektek ez játék? Ti normálisak vagytok? -üvölti képembe, közben a könnyei egymás után folynak le az arcán. Szégyelltem magam. -Akkor menj vissza ahhoz a k*rvához és dugd meg őt, mert hogy soha többet nem fogsz akár egy ujjal is hozzám érni az is biztos. -sosem láttam még ilyen dühösnek. De ezt akkor sem mondhatja komolyan. -Én szerettelek és még most is szeretlek, de te részeg vagy és egy pillanatra nem vagyok ott máris más lány nyálával keveredik a tiéd. Undorító. 

-Na fejezd be! -ezt már nem hallgatom tovább. 

-Fejezzem be? Még el se kezdtem. -lök el két kezével. -Még neked áll feljebb? B*zd meg Changjo! Bár tudod mit, igazad van. -vajon mire céloz? -Nincs jogom megmondani kivel és mikor smárolsz. Nem vagyunk együtt, szóval tekintsd nem megtörténtnek az egészet. -fordít nekem hátat és indul vissza a szobájába. Na azt már nem! 

-Nem tekintem! -kapok utána és fordítom felém. Meglepetten veszem észre, hogy az előbbi düh és határozottság helyett csalódottság és kétségbeesést látok. -Te sem gondoltad komolyan. Tudod jól, hogy nem jelentett semmit nekem. Mert én...én szeretlek. -a keze ellazult ujjaim között. Végre kimondtam, most már ő is tudja. 

-Annak a lánynak is ezt mondtad? -kapta ki kezét és becsapta maga mögött az ajtót, majd kulcsra is zárta. Lefagyva álltam a csukott szoba előtt. Nem, nem, nem.  Még el sem kezdődött. Nem lehet így vége. A falnak dőlve csúsztam ülő helyzetbe. Felhúzott térdeim köré fontam a karjaimat és nem érdekelt, hogy egy férfi nem sír, én engedtem, hogy a könnyeim benedvesítsék arcomat. Visszaszerzem, mindent megteszek érte!

*Soomin szemszöge* 

Térdre rogytam és csak sírtam. Szeretem Changjot és végre ő is kimondta, de én nem így akartam először hallani. Úgy éreztem magam mint akit megcsaltak. És jogosan. Azt hiszem. Hátamat neki támasztom a falnak és csak a plafont bámulom. Látom magam előtt, hogy egymáshoz bújunk és tényleg szeretjük egymást. Újra sírni kezdek és nem tudom abbahagyni. Feltápászkodok és a zuhanyzóhoz sétálok, majd úgy ahogy vagyok, beállok és megnyitom a csapot. Forró vizet engedek, hogy ellazítsa feszült testemet. Leülök és csak folyatom a vizet. Nem érdekelt, hogy elázik a hajam, az sem hogy a ruhám, az sem hogy a sminkem elfolyik. Bár annak már így is mindegy. 

Nem gondolkodok semmin, csak áztatom magam és meg kell hagyjam egy kicsit segít is. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattanok, elzárom a csapot és kisietek a szobából. Leszarom hogy mindenem csupa víz. Changjo ott ült a falnak támaszkodva és a kezére volt hajtva a feje. Rám nézett és pár másodpercig farkasszemet néztünk, majd idegesen leviharzok a lépcsőn nyomomba vele. 

-Mégis hova mész? -von kérdőre mikor a kilincsre teszem a kezem. 

-Semmi közöd hozzá. -tépem ki, ekkor szembe találom magam a többiekkel akik megijedve szétrebbennek előttem. Nem nézek egyikre sem, csak megyek tovább. Azt még pont hallom, ahogy Hyunji megállítja Changjot. 

A vizes ruháim miatt és a tenger hideg szellője miatt nagyon fázom. Remegek a hidegtől, nem érdekel, ez most jól esik. Felébredtem tőle. A tenger látványa mindig megnyugtat. Csak bámultam a hullámokat és hagytam hogy a sós levegő kitisztítsa az elmémet. A csillagos ég visszatükröződött a tiszta, bár néha nagyobb hullámokkal játszadozó víz felszínéről. A hold bevilágított mindent. Nagyon szép látvány volt. 

Csupasz vállaimra meleg pléd került. Kíváncsian néztem jóakarómra, vajon ki lehet az. Hyunji volt az. 

-Nem szeretném, hogy megfázz. -tüsszentettem. -Bár azt hiszem későn érkeztem. -mosolyog és ül le mellém. 

-Mit keresel itt? Niellel kellene lenned. -mosolygok rá. 

-Soomin. Van fontosabb Valaki Nielnél. -jön közelebb hozzám, egyik kezét átdobja felettem és magához ölelt. 

-Köszönöm. -bújok hozzá. Hálás voltam, hogy itt volt mellettem. Sokat köszönhetek Hyunjinak. Ő sosem hagyott cserben és sosem csalódtam benne. 

Csendben néztük a tájat. Örültem, hogy nem kérdezősködött, de úgy éreztem nem hazudhatok tovább neki. 

-Szeretem. -döntöm fejem a vállára.

-Tudom Minnie, tudjuk. -kérdőn néztem rá, ő csak a tengert bámulta. -Amikor elszaladtál Changjo rögtön utánad ment. C.A.P szintén elindult és mi is menni akartunk de a bátyó azt mondta hagyjunk titeket. Mikor pár perccel később visszajött Minsoo, elmondta milyen kétségbeesett feje volt Changjonak és rettegett, hogy elveszít. -Jonghyun valóban félt hogy elveszíthet? 

-Mióta tudjátok? 

-Hát, igazából csak sejtettük, pontosan a mai esetből jöttünk rá. De körülbelül miután Hanbyullal végeztetek. 

-Oh. -lepődtem meg. Már éppen bocsánatot akartam kérni tőle, mikor folytatta. 

-Figyelj Soo. Én nem mondom azt, hogy most azonnal bocsáss meg neki, de azt sem akarom, hogy elengedjétek egymást. -óvatosan felállt és fölém tornyosulva nézett le rám és folytatta. -Látom, mennyire szereted és hidd el nekem, ő is szeret téged. -járkálni kezdett. -Tudjuk, hogy féltetek a következményektől, de amint látjuk, nem igazán bírjátok ki egymás nélkül... -nevetett halkan, amin én is mosolyogni kezdtem. -...és szeretnénk végre ha boldog lennél. -felpattantam és a nyakába ugrottam. -Hülye, majdnem elestem. -nyeri vissza egyensúlyát. 

-Köszönöm. -engedem el. 

-Ne köszönd. -mosolyog. -Visszajössz? -kérdezi. Nemet intek fejemmel. -Itt maradjak? 

-Visszamehetsz nyugodtan. -ülök le a homokba és magam köré tekerem a pokrócot. 

-Na menj arrébb. -huppan le mellém és lehúzza rólam a pamutot. 

-Na! -kapok a takaró másik vége után. Közelebb ülünk egymáshoz és magunkra terítem. -Te komolyan az enyémet hoztad ki? -akadtam ki majd elnevettem magam.

Csak a hullámok és csak legjobb barátnőm tudott segíteni abban, hogy tisztán gondolkodjak. Szeretem Jonghyunt és megbocsátok neki, de még nem most, hagyom had teperjen egy kicsit.